Szabó András Csuti: „Olyan személyiségfejlődés volt, amire addig az élet nem adott lehetőséget” – Interjú

Nehéz utat járt be elvált édesapaként Szabó András Csuti, de ma már pozitívan tekint vissza arra az időszakra – többek között erről is beszélgettünk vele szülőséggel kapcsolatos témában.

Elárulta, mit tanácsol az elvált apukáknak

Szabó András Csuti sikeres üzletembernek mondhatja magát, számára azonban az igazi büszkeséget elsősorban két gyermeke, Medox és Nina jelenti, ő maga pedig imádja az apuka szerepet. De persze nem tagadja: vannak bizonyos időszakok, valamint helyzetek, amikor az élet nehéz akadályokat gördít az ember felé, olyankor pedig minden erőnkre, kitartásunkra – no meg mások segítségére – szükségünk van, hogy tovább tudjuk lépni. Különösen akkor igazán bonyolult mindez, ha valaki elvált szülőként szembesül a kihívásokkal, továbbá például azzal, hogy újra rátalál a szerelem, gyermekeit pedig egy ponton be kell mutatnia az új párjának. Az influenszerrel pontosan ezekről a témákról beszélgettünk a minap a Sudocrem Anyakadémia A Család Nemzetközi Napja alkalmából tartott rendezvényén.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

„Ez egy olyan személyiségfejlődés volt (…) amire addig az élet nem adott lehetőséget” – fogalmazott többek között az interjúban.

A teljes beszélgetést az alábbi videóban tudod meghallgatni:

Leadfotó: Femcafe.hu

Oldalak

Lifestyle
Az Ikrek manifesztációs ereje ma hatalmas kavar. Napi horoszkóp.
Egészség
Sok nagyszülő esküszik a régi gyógymódokra a megfázás ellen, de ezek mennyire lehetnek hatásosak a modern világban?
Lifestyle
A karácsonyi készülődés közben valaki különösen közel kerülhet a Nyilashoz. Hétvégi szerelmi horoszkóp.
Sztárok
Luke Wilson olyan nagy sikerű filmekben okozott felejthetetlen pillanatokat, mint a Doktor Szöszi és a Charlie angyalai, mostanra viszont annyira megváltozott, hogy elsőre ránézésre biztosan elmennél...
Sztárok
Bódi Sylvi új fejezetet nyitott az életében: nemcsak a szerelemben találta meg a harmóniát, hanem a mindennapi feladatokban is szoros szövetségese lett párjának, Nemcsák Lászlónak.
Lifestyle
A többség a gyári beállításokat használja a modern tévéken, de ezek nem a legjobbak.