Sztárok

Ma már biztosan nem ismernéd fel a Superman-sorozat sármos címszereplőjét, aki titokban a színészetnek is hátat fordított - Fotók

Dean Cain 1993 és 1997 között, a Lois és Clark című szériában alakította a vörös köpenyes, kék latexruhás szuperhőst. A híresség később nem tudta megismételni a legendás tévésorozat sikerét - talán ennek is köszönhető, hogy mára a színészet mellett más hivatással is kacérkodni kezdett.

Supermanként hódította meg a képernyőt, később mégis elnyelte a B-filmek mocsara

Supermant rendkívül sok színész életre keltette már a nagyvásznon és a televízió képernyőjén, ám közülük csak nagyon keveseknek sikerült feljutniuk a filmszakma csúcsára. A DC patinás múltú szuperhőse először a hetvenes évek végén röppent be a filmszínházakba: Richard Donner korszakalkotó, 1978-ban készült Supermanjében a tragikusan fiatalon elhunyt Christopher Reeve alakította a vörös köpenyes, kék latexruhás héroszt, akit aztán számos folytatásban is megszemélyesített. Reeve-től később Brandon Routh (Superman visszatér, 2006), Henry Cavill (Az acélember, 2013), majd - idén nyáron - David Corenswet (Superman, 2025) vette át a stafétabotot, de arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a kultfigura a sorozatok világában is megvetette már a lábát. Emlékszel a Lois és Clark: Superman kalandjai című - Magyarországon is nagy sikerrel vetített - tévésorozatra? Nos, ebben a verzióban Dean Cain alakította Supermant, illetve polgári alteregóját, Clark Kentet, míg szerelmét, Lois Lane-t Teri Hatcher (Született feleségek) keltette életre. A sorozatot az Egyesült Államokban 1993 és 1997 között sugározták, nálunk pedig - némi késéssel - az HBO tűzte műsorára.

Dean Cain-t ebben az időszakban a nők bálványaként, a kisképernyő ügyeletes üstököseként emlegették, de az ekkor még szemtelenül fiatal színész a későbbiekben nem tudott ügyesen sáfárkodni a gyorsan megszerzett hírnévvel. Caint a kétezres években elnyelte a B-, C- és ZS-kategóriás filmek mocsara, és bár azóta sem hagyta abba a színészkedést (az IMDb adatai szerint idén három moziban is felbukkant), de hajdani népszerűségét többé nem sikerült visszaszereznie.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Cain karrierje tehát mára "földbe állt", és talán ennek is köszönhető, hogy az egykori sorozatsztár mostanság egy egészen új foglalkozással kezdett kacérkodni.

Nyisd meg galériánkat: a folytatásban az egykori Superman "új hivatásáról" is olvashatsz, s azt is megtudhatod, hogy fest ma az 59 éves színész! (Előre eláruljuk: nemigen emlékeztet 90-es évekbeli önmagára.)

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Christmas
A karácsony közeledtével mindenki a tökéletes mézeskalács titkát keresi, és szerencsére létezik is egy különleges, mégis filléres hozzávaló, amely valóban vajpuhává varázsolja az ünnep legnépszerűbb...
Sztárok
A legendás divatház alapítója, Carolina Herrera rendkívül büszke nagymama, elképesztően gyönyörű, 21 esztendős lányunokája ugyanis komoly mérföldkőhöz érkezett.
Sztárok
Nemrég véget ért a TV2 nagysikerű realityje, a Házasság első látásra harmadik évada, ám az egyik legígéretesebbnek hitt páros, Deák Rebeka – vagy ahogy sokan ismerik, Becca – és Horváth Zsolt...
Fashion&Beauty
Ha a téli hónapokban egy kis luxust és melegséget szeretnél csempészni a körmeidre, nincs jobb választás, mint a csokoládé árnyalatai. A gazdag barna tónusok, a bársonyos finish és a finom arany vagy...
Lifestyle
Valaki vagy valami a felszínre hozza, amit a Skorpió elnyomott. Napi horoszkóp.
Sztárok
Míg a hercegné zöldben, családja, Vilmos, György, Sarolta és Lajos talpig kékben kápráztatták el a királyi család rajongóit a Westminster apátságban ma este.