Súlyos betegség miatt képtelen volt színpadra állni a magyar énekes

A Kossuth-díjas zenész 40 fokos láz és fertőzés miatt mondta le koncertjeit.
Az egész zenekaron végigment a betegség
Egy előadó életében nagy érvágás, ha nem tud színpadra állni, de akadnak olyan esetek, amikor a legnagyobb igyekezet ellenére sem sikerült egy művészt színpadképes állapotba hozni. Így történt ez legutóbb a magyarok egyik kedvenc hazai énekesével is.
"Influenzaszezon van, a zenekar több tagja után én is átestem rajta. Sajnos, a 40 fokos láz nem volt elég, légúti felülfertőződés is kialakult, és bár tényleg olyan rosszul voltam, hogy az ágyból sem tudtam kikelni, már alakulok, sőt, megvannak az időpontok is, hogy mikor megyünk fellépni" – nyilatkozta Lovasi András a Blikknek, akit teljesen ledöntött a lábáról egy fertőzés.