Sztárok

Néhány éven belül másodszor műtötték Straub Dezsőt - Életmentő beavatkozásra volt szüksége

Hasi sérvvel műtötték a 64 éves Jászai Mari-díjas színészt, Straub Dezsőt. Sajnos nem ez volt az első alkalom, hogy a művészt operálni kellett, négy évvel ezelőtt, nyáron hasonló beavatkozáson esett át.

Hasi sérvvel műtötték Straub Dezsőt

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

A 64 éves Straub Dezsőn a napokban életmentő műtétet hajtottak végre, orvosai ugyanis hasi sérvet állapítottak meg nála. Sajnos nem ez volt az első alkalom, hogy a színésznek kés alá kellett feküdnie, 2012-ben vastagbelének egy részét kellett eltávolítani. Szerencsére a mostani operáció remekül sikerült, Straub napról napra jobban van, ám kímélnie kell magát. A varratszedésre leghamarabb egy hét múlva kerülhet sor.

"Nekem fájdalmam soha nincsen, csak lelki, de az is nagyon ritkán" - mondta a történtekre reagálva a Fókusz kamerái előtt.

"Ha kizáródik egy sérv, az bélelhaláshoz vezethet, életveszélyes állapot. Ha életmentő műtétet kell elvégezni, a seb is lassabban gyógyul, mint egy tervezett műtétnél, hiszen a szövetelhalás, a gyulladás nehezíti azt. Ebből nagyon komoly problémák lehetnek" - fűzte hozzá a színész orvosa.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: Fókusz

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Katalin és Vilmos egy napon átveszik a trónt az Egyesült Királyságban, ami nem kis feladat lesz számukra, erre pedig a hercegné már most tudatosan készül.
Sztárok
Meghan Markle ismét átlépett egy határt? A hercegné férjével, Harry herceggel együtt olyasmit tervez a közeljövőben, ami korántsem nyerte el a trónörökös, Vilmos tetszését.
Sztárok
Ránija királyné pontosan tudja, hogyan „verje át” az idő múlását: nem kell nagy ördöngösségre gondolni, a jordán stílusikon stílustrükkjét bárki könnyen elsajátíthatja.
Lifestyle
Ismerős a helyzet: reggel megfogadod, hogy ma rendesen iszol, délután négykor pedig rájössz, hogy még mindig az első kávén és egy fél pohár vízen élsz. Nem szomjasnak érzed magad, inkább fáradtnak,...
Lifestyle
Van az a tipikus testtartás, amit szinte észre sem veszel magadon: beeső vállak, előreeső fej, enyhén görnyedt hát, főleg laptop és telefon fölött. Nem fáj igazán, csak „ilyen lett”, és persze azt...
Egészség
Ha eljön az a bizonyos idős kor, akkor már jobban kell figyelni az étkezésre, és az se mindegy, milyen fajta kenyereket eszünk.