Sztárok

Stohl András: "Én az állandó rossz vagyok, aki mindig megjelenik"

Még a nyáron a mozikba kerül Csupó Gábor új zenés filmje, a Pappa Pia, amelyről már most azt mondják, simán felveszi majd a versenyt a Csinibabával vagy a Made in Hungáriával. A film rosszfiúját alakító Stohl Andrással beszélgettünk a film forgatásáról, a kollégákról és más munkáiról.

"Én az állandó rossz vagyok, aki mindig megjelenik, aki mindig keresztbe tesz nekik"

Miért mondtál igent a Pappa Pia című filmre, milyen lehetőséget láttál benne?

Egy magyar színész nem nagyon mond nemet egy felkérésre, egyfelől, mert nagyon sok pénzt fizetnek érte, másfelől, mert örül, hogy magyar film foroghat. Nagyon ritkán találkozom olyannal, aki megteheti, hogy nemet mond. Ráadásul a szereplőgárda nagyon jó, a férfi főszereplő Szabó Kimmel Tamás. Szóval reméltem, hogy ez egy jó kis produkció lesz. Tetszett az is, hogy a karakterem egy igazi rosszfiú.

Milyen a viszonyod Szabó Kimmel Tamással? Milyen volt a közös munka?

Dolgoztunk már együtt sokat a Nemzeti Színházban, talán azt is mondhatom, hogy haverok vagyunk. Nem egy könnyű pali, de azt hiszem, elég jól tudom kezelni. Mivel barátok vagyunk, a forgatáson közösen röhögtünk, amikor valami nehezebb feladat jött, de mindent megoldottunk.

Milyen hosszan tartott a forgatás?

Nem forgattam most túl sokat. Bármilyen furcsa, hiszen én vagyok a negatív főszereplő, jóval kevesebb szerepem volt. Itt a fiatalokon van a hangsúly, a szerelmi szálon, illetve nyilván Nagy Feróékon. Én az állandó rossz vagyok, aki mindig megjelenik, aki mindig keresztbe tesz nekik. A csavart nem mondom el, mert azt nyilván nem lenne jó elsütni, de a rossz elnyeri méltó büntetését.

Hogyan éreztél a karaktereddel kapcsolatban?

Ez olyan érdekes, hogy mindenki megkérdezi! Egy színésznek ez a dolga. Ha egy sorozatgyilkost kell eljátszanom, akkor egy sorozatgyilkost fogok eljátszani. Ha egy ilyen f*szkalapot kell eljátszanom, akinek iszonyat sok pénze van, de ízlése egyáltalán nincs, és ráadásul hatalmi mámorban szenved, és mindent magának akar, semmi sem elég, akkor ezt fogom eljátszani. Ráadásul a mai világban ez azért elég tipikus.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.