Sztárok

Stohl András húsz nő közül fog válogatni – Tényleg bevállalta A Nagy Ő című műsort a TV2-n

Nem olyan rég Stohl András és felesége, Vica kilenc és fél év és egy közös gyermek után döntöttek a válás mellett. Most előbbi úgy döntött, hogy jöhet az új szerelem, és a Nagy Ő című műsor.

Leleplezték, hogy tényleg Stohl András szerelméért fognak versenyezni a hölgyek

Stohl András, az elmúlt hónapokban ismét a figyelem középpontjába került – ezúttal nem egy színházi premier vagy televíziós szereplés kapcsán, hanem magánéleti fordulatai miatt. A színész és műsorvezető 2025 júniusában bejelentette, hogy elválik feleségétől, Stohl Vicától, akivel közel tíz évig alkottak egy párt, és öt éve házasodtak össze.

A hír sokakat meglepett, hiszen a pár korábban harmonikusnak tűnt, közös gyermekük, Bella születése után pedig még inkább úgy tűnt, hogy a kapcsolatuk stabil alapokon nyugszik. A válás bejelentése után azonban újabb meglepetés érkezett: a TV2 hivatalosan bejelentette, hogy Stohl András lesz a következő főszereplője a népszerű párkereső realitynek, A Nagy Ő-nek.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A csatorna programigazgatója, Fischer Gábor elmondta, hogy eredetileg más személyt terveztek a műsor főszereplőjének, de amikor András megosztotta vele a magánéletében történt változásokat, egyértelművé vált, hogy új irányt kell venniük. A nézői visszajelzések is megerősítették, hogy sokan szívesen látnák Stohlt ebben a szerepben, így végül igent mondott a felkérésre.

A műsor koncepciója nem változott: húsz nő ismerkedik meg a főszereplővel, és minden epizódban rózsaceremónia keretében dől el, ki maradhat versenyben. A végső döntés során Stohl kiválasztja azt a hölgyet, akivel párkapcsolatot szeretne kialakítani. A műsor célja nemcsak a szórakoztatás, hanem az érzelmi mélységek bemutatása is – különösen ebben az évadban, ahol a főszereplő egy frissen elvált, sokat látott férfi, aki valóban újrakezdésre vágyik.

Mások viszont kritikusan fogadták a hírt, mondván, hogy egy válás után nem illik azonnal egy párkereső realitybe ugrani. A Nagy Ő viszont érkezik, és Stohl András bekerül a hölgyek között a mélyvízbe.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Christmas
A karácsony közeledtével mindenki a tökéletes mézeskalács titkát keresi, és szerencsére létezik is egy különleges, mégis filléres hozzávaló, amely valóban vajpuhává varázsolja az ünnep legnépszerűbb...
Sztárok
A legendás divatház alapítója, Carolina Herrera rendkívül büszke nagymama, elképesztően gyönyörű, 21 esztendős lányunokája ugyanis komoly mérföldkőhöz érkezett.
Sztárok
Nemrég véget ért a TV2 nagysikerű realityje, a Házasság első látásra harmadik évada, ám az egyik legígéretesebbnek hitt páros, Deák Rebeka – vagy ahogy sokan ismerik, Becca – és Horváth Zsolt...
Fashion&Beauty
Ha a téli hónapokban egy kis luxust és melegséget szeretnél csempészni a körmeidre, nincs jobb választás, mint a csokoládé árnyalatai. A gazdag barna tónusok, a bársonyos finish és a finom arany vagy...
Lifestyle
Valaki vagy valami a felszínre hozza, amit a Skorpió elnyomott. Napi horoszkóp.
Sztárok
Míg a hercegné zöldben, családja, Vilmos, György, Sarolta és Lajos talpig kékben kápráztatták el a királyi család rajongóit a Westminster apátságban ma este.