Felkavaró témáról kérdezték Sophie Marceau-t: a színésznő elárulta, mit gondol a kegyes halálról

Sophie Marceau legújabb filmje az eutanázia kérdéskörével foglalkozik. Franciaország egyik legszebb és legelegánsabb színésznője nemrég őszintén elmondta, mit gondol arról, ha valaki a kegyes halál mellett dönt.
Ő is gondol az elmúlásra
Sophie Marceau kislányként sosem gondolta, hogy egy napon színészi pályára lép: szerény családból származik, elmondása szerint pedig félénk és visszahúzódó gyerek volt. Mindig arról álmodott, hogy édesapja nyomdokaiba lépve kamionsofőrként keresi majd a kenyerét – utólag ő maga is csak nevetni tud azon, mekkorát tévedett. 1980-ban épp szereplőket kerestek egy új Claude Pinoteau-filmhez, azaz a Házibulihoz: Marceau-t egy hónappal később be is hívták szereplőválogatásra, melyen édesapjával jelent meg – a többi pedig már történelem. Azóta számos nagysikerű filmben bizonyította be a tehetségét, s noha nemrég tartott egy kis szünetet, három év után ismét visszatért a mozivászonra. A Minden rendben ment című filmben egy olyan nő szerepét osztották rá, akinek szembesülnie kell édesapja egyre romló egészségügyi állapotával, valamint azzal, hogy a férfi eutanáziával szeretne véget vetni az életének. A témával kapcsolatban a színésznő magánemberként is kifejtette a véleményét: részletek a galériában!
Az elmúlt évszázad egyik legnagyobb, nemzetközileg is jegyzett francia filmsztárja már nem lel sok örömöt az életében, és egyre gyakrabban gondol az elmúlásra. Fia, Anthony Delon egy közelmúltbéli interjújában elárulta, apja precízen megtervezte azt a napot, amikor majd eltávozik a világból.