30 éves, mégsem vágyik párkapcsolatra a Rising Star gyönyörű énekesnője - Megmondta, miért

A Rising Star egyik nagy felfedezettje, a 30 éves Singh Viki egyáltalán nem keresi a szerelmet, sőt nem is szeretne járni senkivel. Azt is elárulta, miért!

Singh Viki karrierje szépen ível felfelé

A 30 éves Singh Viki már gyerekkora óta énekesnői pályára készült: általános iskolásként is több gyermekkórusban énekelt. A 2014-es tehetségkutató műsor, a Rising Star meghozta számára a várva várt áttörést – egy egész ország ismerhette meg a nevét. Az elmúlt időszakban az énekesnő mindennapjai kemény munkával teltek. Március közepéig egy nagyszabású színpadi produkcióra készült, amely vokalista és szóló szerepei mellett minden idejét igénybe vette.

„Életem legszebb hónapjait tudhatom a hátam mögött, hiszen ugyanúgy énekelhetek, mint azelőtt, viszont új szerepekben is kipróbálhatom magam” – mesélte Viki, aki Katonák című dalával elindult idén A Dalban is.

„A Katonák című dal nagyon a szívemhez nőtt, és az is csodálatos érzés volt, amikor március 15-én több iskolában is felcsendült Valla Attila és Fitos Viktor szerzeménye. Magát a dalt minden egyes éneklés alkalmával rendkívül mélyen élem meg, és azt gondolom, hogy ezt másképpen nem is lehet előadni – egyszerűen meztelenre kell vetkőzni a közönség előtt” – árulta el a csinos énekesnő a Sláger TV-nek.

Lapozz, cikkünk a második oldalon folytatódik, ahol kiderül, miért nem szeretne pasit a gyönyörű magyar énekesnő!

Fotó: facebook.com/singhviki

Oldalak

  • 1
  • 2

Szólj hozzá Te is!