Elvesztette a testvérét, egy év múlva pedig az édesanyját is: ez történt Romy Schneider lányával a tragédiák után

A legendás Romy Schneider életét sorozatos tragédiák árnyékolták be, a nehézségekből pedig egyetlen élő lányának, Sarah Magdalena Biasininek is kijutott.

Kislányként érték a legnagyobb traumák

Romy Schneidert kivételes utat járt be a karrierje során: mindössze 15 éves volt, amikor megkapta élete első szerepét, egy évvel később pedig már Viktória – Egy királylány gyermekkora című filmben alakította a királynő karaktert. Az igazi áttörést a Sissi című romantikus életrajzi filmsorozat hozta el a számára, s bár a karrierje a csillagos égig szárnyalt, a magánéletét kudarcok sorozata árnyékolta be. Eleinte úgy tűnt, az Alain Delonnal szövődött szerelme és a később megkötött házassága egy életre szól, de a pár a sok munka miatt eltávolodott egymástól, a színész pedig végül a gyermekével várandós szeretője, Nathalie Barthélemy karjaiba menekült. Romy a válás után egy berlini színházigazgatóhoz ment feleségül, akitől megszületett a fia, David Christopher, ám néhány évvel később ez a házassága is zátonyra futott. Amikor David balesetet szenvedett és 14 éves korában elhunyt, a színésznő az alkohol és az altatók rabja lett. Harmadik házasságából megszületett második gyermeke, ám a színésznő a kislány édesapjától is elvált végül. Romy 1982-ben, mindössze 43 évesen hunyt el a párizsi lakásán – az első híresztelések úgy hangoztak, hogy a színésznő öngyilkos lett, végül kiderült, hogy halálát szívelégtelenség okozta. A színésznő hátra hagyta egyetlen élő gyermekét, aki később nagymamája és édesanyja nyomdokaiba lépett. Ő Sarah Biasini, Romy Schneider lánya:

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Bő 65 évvel ezelőtt forgatták a legendás Sissi című filmet, amely Magyarországon is mind a mai napig hatalmas népszerűségnek örvend. Bár nincs olyan év, hogy valamelyik hazai csatorna ne tűzné műsorra karácsonyi időszakban, mégis vajmi keveset tudunk arról, hogyan alakult a sorozatban feltűnt színészek élete.

Leadfotó: Arthur Grimm/United Archives via Getty Images

Oldalak

Sztárok
A brit királyi család fiatalabb tagjai közül kevesen élnek olyan visszafogott életet, mint Samuel Chatto. Margit hercegnő unokája ritkán szerepel a nyilvánosság előtt, ám amikor feltűnik egy-egy...
Sztárok
Vilmos és Harry kapcsolata már régóta mélyponton van, de bennfentesek szerint egyetlen téma különösen fájdalmasan érintette a trónörököst.
Fashion&Beauty
Vannak dolgok, amiket nem szabad kérni egy fodrásztól, csak akkor, ha teljesen megbízol benne.
Utazás
El tudsz képzelni annál jobb utazási programot, mint amikor egy mesés várost fedezel fel, majd betérsz egy olyan könyvesboltba, amely önmagában is látványosságnak számít? Európa tele van varázslatos...
Lifestyle
Már nem is tűnik annyira távolinak, hogy le lehessen váltani a klasszikus WC-papírt.