Risztov Éva megindító magánéleti titkairól vallott - Elárulta, miért hagyta abba az úszást

Az egész világ olimpiai lázban ég. Risztov Éva 2012-ben lett olimpiai bajnok, a sportoló Liebhaber Judit Erősebb igen című műsorában beszélt arról, hogy milyen út vezetett odáig, hogyan élte meg a győzelmét, és azt is elárulta, mi segítette abban, hogy a dobogó legfelső fokára állhasson.

19 évesen új fordulatot vette az élete

„Egyik reggel úgy keltem fel, hogy elengedtem ezt az álmomat. Nem kaptam válaszokat, hogy miért csak második vagy negyedik tudok lenni, miközben mindenről lemondtam, nem voltak barátaim, nem jártam el bulizni, azt se tudtam, én magam ki vagyok, csak azt éreztem, hogy "segítsetek, fogjátok meg a kezemet". Akkor nem volt adott a változtatás lehetősége, csak az, hogy befejezzem...” – emlékezett vissza Éva. „19 évesen rádöbbentem, hogy semmit nem tudok, nem tudtam mit fogok csinálni, és azok az emberek, akiknek addig fontos voltam, fel se emelték a telefont, akik addig belőlem éltek, nem voltak rám kíváncsiak. Ez iszonyatosan nagy arcon csapás volt számomra, kiderült, hogy bizonyos szinten egy eszköz vagyok, a rendszer eszköze. Az első fél év ezután vállalhatatlan volt, aztán a barátaim megfogták a kezemet, és akkor elmentem tanulni, és gyerekeket úszni tanítani” – vallotta be Éva, aki később visszatalált az úszáshoz, és 2012-ben olimpiai aranyat nyert hosszútávúszásban.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Risztov Éva

Lapozz a részletekért!

Fotó: Instagram/erosebbigen

Oldalak

Sztárok
Nemrég véget ért a TV2 nagysikerű realityje, a Házasság első látásra harmadik évada, ám az egyik legígéretesebbnek hitt páros, Deák Rebeka – vagy ahogy sokan ismerik, Becca – és Horváth Zsolt...
Fashion&Beauty
Ha a téli hónapokban egy kis luxust és melegséget szeretnél csempészni a körmeidre, nincs jobb választás, mint a csokoládé árnyalatai. A gazdag barna tónusok, a bársonyos finish és a finom arany vagy...
Lifestyle
Valaki vagy valami a felszínre hozza, amit a Skorpió elnyomott. Napi horoszkóp.
Sztárok
Míg a hercegné zöldben, családja, Vilmos, György, Sarolta és Lajos talpig kékben kápráztatták el a királyi család rajongóit a Westminster apátságban ma este.
Fashion&Beauty
Kaia Gerber olyan elegáns és trendi műszőrme kabátban lépett utcára, hogy egyből kedvünk támadt beszerezni egy hasonlót.
Lifestyle
Eddig nem igazán volt tisztázva, hogy használhatunk-e más, pakolásra alkalmas eszközt a hivatalos bevásárlókosár, vagy kocsi helyett.