Sztárok

Reviczky Gábor: Az emberek azért kapják el a vírust, mert a félelem miatt alacsony az önrezgésük

"Önkéntesen vállaltam a bezártságot"

A közkedvelt színész arról is szót ejtett az interjú során, hogy őt a Sinopharm vakcinájával oltották be. "A hagyományos eljárásban bízom. Az orosz Szputnyik V-t szerettem volna megkapni, de akkor nem volt olyan. A Pfizert is felvehettem volna, ha elmegyek a dél-pesti kórházba, de nagyon tartottam az emberek felelőtlenségétől: hogy majd hosszú, kígyózó sorokban fognak várakozni. Így aztán Ráckevén oltottak be a kínai Sinopharmmal. A gyanúm beigazolódott, ugyanis később kiderült, hogy egy nálam idősebb barátom ugyanazon a napon elment a dél-pestibe, és a Pfizer mellett a Covidot is megkapta. Szegénykém alig élte túl. Eszerint én is veszélynek lettem volna kitéve – vagy mégsem, mert az önrezgésem magas, ezért nem valószínű, hogy elkapom a vírust" - magyarázta Reviczky Gábor.

A színész kitért arra is, mivel töltötte idejét a pandémia alatt. "Nagyon szeretnék horgászni, de kevés időm van, mert rengeteget dolgozom. Forog A mi kis falunk című sorozat, péntekenként pedig a Reviczkyvel az erdőben felvételei zajlanak. Szerencsére olyan telefonom van, amivel stúdióminőségű hangfelvételeket tudok készíteni, így itthonról narrálok rövidfilmeket, és filmalámondásokat veszek fel. Ez olyan sok időmet leköti, hogy a színházba már időm se lenne bemenni. Természetesen önkéntesen vállaltam a bezártságot, a kezdeti időkben mégis nagyon nehéz volt, mert hirtelen <<nyugdíjasérzés>> öntött el. Előfordult, hogy az udvarból sem akartam kimenni. Most viszont mindennap dolgozom" - nyilatkozta az Üvegtigris-filmek sztárja. Tavaly Reviczky Gábor töredelmesen bevallotta: ha elkapná a koronavírust, érzése szerint nem élné túl a betegséget.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Még a legismertebb profikkal is előfordul, hogy néha bakiznak, Ördög Nóra azonban egy pillanatig sem szégyenkezett emiatt, inkább megosztotta a követőivel is a vicces klipet.

Leadfotó: rtlklub.hu

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az Oroszlán több figyelmet kap, mint általában, és most kifejezetten jól is áll neki a reflektorfény. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Egészség
Közben interneten terjed, hogy vannak italok, amik kimossák belőlünk a mikroműanyagot, de erre nincsen tudományos magyarázat.
Lifestyle
A hús kiolvasztása élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból is kulcsfontosságú.
Fashion&Beauty
A nyári ékszereket általában a bikinikkel együtt tesszük el a szezon végén, idén azonban érdemes kivételt tenni. A 2026-os év legdivatosabb nyakláncai ugyanis nemcsak a tengerparton mutatnak jól,...
Utazás
Nem árt tudni, hogy mire érdemes nagyon odafigyelni, ha használt autót vásárolunk.
Sztárok
Donald Trump ezt már megcsinálta a Chelseavel is, aztán most jöttek a spanyolok a foci-vb-n.