Sztárok

Rákóczi Feri: „A legrosszabb, ami történhet, hogy elveszítem a helyemet”

A népszerű műsorvezetőnek egy hét éves álma mehet tönkre.

Vergődő éttermek

Azon túl, hogy minden reggel vele és műsorvezetőtársaival ébredünk a rádióban, Rákóczi Feri hét éve elindította élete első vállalkozását, egy éttermet Budapest szívében. Pedig mindig igyekezett távol tartani magát a vendéglátástól, de egy átfröccsözött éjszakán mégis elkészült egy üzleti terv, és a rádiós egy barátjával belevágott az izgalmas kalandba. A kezdeti nehézségek után az étteremnek volt négy gondtalan éve, 2020-ban azonban beütött a ménkű, amit koronavírusnak hívunk. Akkor még Feriék sem gondolták, hogy a járvány és a pandémia miatti korlátozások ennyi ideig elhúzódnak. Eleinte még megpróbálkoztak a házhoz szállítással, de végül leálltak vele, hiszen nem tudták felvenni a versenyt azokkal az éttermekkel, amik többéves tapasztalattal rendelkeztek ezen a téren, ráadásul Feri szerint azért nem ugyanaz egy papírtálcából fogyasztani azt, amit normális esetben egy fehérabroszos asztalnál ennénk.

Az ismert rádiós műsorvezető az ATV Jakupcsek Plusz című műsorának vendégeként mesélt minderről, saját tapasztalatairól, illetve a vendéglátóipar jelenlegi helyzetéről. Mint mondta, nehezen viseli az egy éve tartó járványhelyzetet, de egyelőre a jelenlegi események nem befolyásolják a megélhetését.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A legnagyobb vesztesek azok az emberek, akik saját maguk miatt, a saját megélhetésük miatt nyitottak vendéglátóhelyet. Az, aki belefogott, volt valamennyi pénze, belerakta, küzdött, megcsinálta és egyébként van egy másik bevétele... túl fogjuk élni valahogy. A legrosszabb, ami történhet, hogy elveszítem a helyemet. Ez nyilván iszonyatos pénzügyi bukta lesz, és egy hétéves álmom fog tönkremenni, de tudok enni adni a családomnak. Az igazi vesztesek azok, akik ebből éltek” – fogalmazott Rákóczi Feri.

Szabó Gábor és gyönyörű felesége a hétvégén mondták ki a boldogító igent.

Leadfotó: instagram.com/rakoczi_feri

Oldalak

Sztárok
Egészség
Bár a gombakávék ígéretes egészségügyi hatásokkal kecsegtetnek, a fogyasztóvédelmi hatóság szigorú figyelmeztetést adott ki a félrevezető állításokról.
Sztárok
A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az édesapja előtt dobta le a textilt.
Sztárok
ByeAlex új fotója alaposan megosztotta a követőit: a különleges szett láttán záporoztak a kemény beszólások, de akadtak, akik megvédték.
Lifestyle
Évszázados mediterrán trükk segít a kánikula elleni küzdelemben: a görög építészet egyszerű, mégis zseniális módszerével hatékonyan tartható hűvösen a lakás.
Home&Design
Úgy érzed, mintha a romantika valahol elkerülné az otthonodat? A Feng Shui szerint a hálószoba apró részletei is hatással lehetnek arra, milyen energiák uralják a teret – és van néhány különleges...
Sztárok
A 45 éves brazíliai szupermodell, Alessandra Ambrosio eljegyezte magát kedvesével, Buck Palmerrel egy csodálatos tengerparti lánykérés során.