Sztárok

Pincér, jégkrémárus, temetkezési alkalmazott – megdöbbentő, honnan indultak a legnagyobb világsztárok

Ma már mindenki ismeri a nevüket, de kevesen tudják, hogy mielőtt reflektorfénybe kerültek volna, teljesen hétköznapi munkákból éltek meg.

Álomból valóság

Ki ne ábrándozott volna már arról, hogy egyik napról a másikra kitör a mókuskerékből, felmond a munkahelyén, és olyan életet él, amiről mások csak álmodnak? Hogy többé nem kell ébresztőre kelni, nem kell a főnök kedvét lesni, és nem kell a hónap végéig számolgatni a fizetést – mert az élet végre igazán beindul.

Sokan álmodnak erről, de kevesen hiszik el igazán, hogy ez lehetséges. Mert a valóság gyakran más: Excel-táblák, hajnalig tartó műszakok, minimálbér és napról napra élés. Pedig vannak, akiknek sikerült. Nem születtek bele a rivaldafénybe, nem voltak hátszeleik, csak kitartásuk, álmuk és egy kis szerencséjük. Bár sokaknak ez csak a képzelet szüleménye marad, vannak, akik tényleg megtették az első lépést – és nem is akárhogy! Cikkünkben olyan ismert embereket mutatunk be, akik nem csillogással és vörös szőnyeggel kezdték karrierjüket, hanem a hétköznapi valóságban: pult mögött, irodában, raktárban, konyhán vagy akár takarítóként dolgoztak.

Ma már világsztárok, vörös szőnyegeken pózolnak a legdrágább dizájner ruhákban, luxusvillákban élnek, saját márkát vezetnek vagy díjakat nyernek filmfesztiválokon. De valaha ugyanúgy izzadtak egy műszakban, mint bárki más.

A sztárok emberközelibb oldala mindig is különösen izgalmas volt, hiszen ők maguk is hétköznapi helyzetekből indultak. Most bepillantunk azoknak a hírességeknek az életébe, akiknek ma már tízmilliós követőtáboruk van, mégis volt idő, amikor szó szerint a túlélésért dolgoztak. Vannak köztük, akik pincérként szolgálták ki a vendégeket, mások pedig bolti eladóként, árufeltöltőként vagy éppen takarítóként keresték meg a napi betevőt.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Galériánkban szó lesz arról, hogyan fedezték fel őket, mikor jött a fordulópont, mit tanultak a régi életükből, és hogy szerintük mi kellett ahhoz, hogy a lehetőségek ajtaja egyáltalán kinyíljon előttük.

Lead: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic

Forrás: Buzzfeed

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A testét ért bántó megjegyzések miatti visszavonulásáról szóló bejelentés után most örömteli hírről számolt be Ariana Grande: hivatalosan is felvállalta a szerelmét.
Lifestyle
Érzékszervi probléma miatt visszahívták a MILSANI 3,5%-os ESL tejet. Az üzletlánc blokk nélkül is visszatéríti a termék árát.
Lifestyle
A legtöbben automatikusan a szelektív hulladékgyűjtőbe dobják a pizzás dobozt, pedig ez komoly hiba. Mutatjuk, hova való valójában.
Lifestyle
A csapadékhiány és a hőség miatt drámai módon lecsökkent a Fertő tó vízszintje, a hatóságoknak már a halakat is menteniük kell a környező vizekből.
Sztárok
Leleplező fotók készültek Joshua Jacksonról: a hollywoodi szívtipró egy Los Angeles-i parkban csókolózott a nála 19 évvel fiatalabb modellel.
Lifestyle
Tao Porchon-Lynch 101 éves koráig jógázott, tanított és még versenyszerűen táncolt is – az élethez való hozzáállása pedig legalább annyira inspiráló volt, mint a teljesítménye. Három egyszerű...