Sztárok

Petruska András: Megingott a zenélésbe vetett magabiztosságom - Interjú

A közkedvelt zenész új videóklipje kapcsán mesélt nekünk arról, hogy mennyire hiányzik neki a koncertezés és a közönség visszajelzése.

Az érzelmes dalok gitáros nagykövete

Petruska András már kilencéves kora óta gitározik, szenvedélyes játékát pedig különleges énekhangjával és megérintő szövegeivel tesz teljessé. A tehetséges zenész 2010-ben megnyerte a Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai díját, majd a következő évben a Quimby egyszemélyes előzenekaraként turnézott, de előadott a TEDxYouth@Budapest konferencián, fellépett később a Petőfi Akusztik koncertsorozatban és a Szigeten is. 2014-ben jelent meg első, Metropolita című nagylemeze.

A Dal című műsorban két alkalommal elindult, ezáltal pedig még több ember megismerhette különleges stílusát és őszinte, érzelmes dalait. Tavaly elkészítette a Reláció című nagylemezét, amelynek legújabb videoklipje, 'A Ház' című dalához készült. A rövidfilmnek is beillő alkotás május 8-án jelent meg a Maradj Otthon Fesztivál és a Szeretlek Magyarország keretein belül, pár nap leforgása alatt már több mint ezren látták. A dal egy évvel később kapott klipet megjelenése után, ezáltal a zenei élmény és a képi világ most már karöltve buzdítja elmélyülésre a hallgatót. A forgatásra hónapokkal ezelőtt került sor, akkor még nem gondolta volna senki, hogy a videoklip fokozottan aktuálissá válhat a jelen körülmények és kihívások függvényében. Petruska új klipjében a ház metaforáját körbejárva mutat rá a boldogságra irányuló vágyakozásra az idő és a múlandóság tükrében.

Az új videóklipről, zenei tervekről és a házi karanténban töltött időszakról kérdeztük a közkedvelt zenészt, aki abba is beavatott bennünket, hogy számára mitől lesz egy házból otthon.

Az átlagembernek is megterhelő a koronavírus-járvány kapcsán kialakult helyzet, előadóművészként pedig nemcsak a megélhetésetek miatti aggodalmat, hanem a közönség hiányát is megterhelő lehet elviselni. Hogyan éled meg ezt az időszakot?

Változékonyan. Érezhetően megingott a zenélésbe vetett magabiztosságom a visszajelzés hiányában, de elég volt egy online-koncert, hogy ezt rendezzem magamban. Én úgy vagyok vele, hogy teljesen természetes, ha ez a különleges helyzet szokatlan érzéseket, vagy viselkedéseket hoz ki belőlünk. Az a fontos, hogy meghalljuk ezeket a hangokat is, és valamilyen formában kezeljük. Nekem például a meditáció segít ebben.

Mennyire tudod produktív energiává átfordítani az otthon töltött időt? Mivel telnek a napjaid?

Százszázalékosan! Igyekszem lehetőségként felfogni a megváltozott körülményeket. Annyi mindent szerettem volna már régóta tanulni, vagy fejleszteni zenében és azon túl is, de az aktív koncertezés rohamtempója sok ilyen lehetőségtől visszatartott. Na most van idő nagy levegőket venni, átértékelni az elmúlt 10 évet, és talán egy kicsit kiegyensúlyozottabban tervezni.

Egy rád jellemző, érzelmes, tartalmas dallal és klippel jelentkeztél. Mit szeretnél vele üzenni a közönségnek?

Azt szeretem ebben a dalban és a klipben, hogy sallangmentesen szól az életről, a maga közhelyszerű szépségeivel. És pont ez a lényege. Évekig hajtottam a nagy álmokat, s közben leesett, hogy akármibe is csomagolom a hangzatos vágyakat, lecsupaszítva valójában mind ugyanoda vezethető vissza, amit évezredek óta keres az ember, szeretet, elfogadás és biztonság.

2019-ben készült a dal, akkor debütált a lemezen. Miért csak most lett belőle videóklip? Sok dalt tartasz még a fiókodban?

Én előbb szeretem az egész albumot megjelentetni, és aztán – miután a közönségen is leteszteltük – kiemelt figyelmet adni egy-egy dalnak. Ez egyébként már a negyedik klip, ami a tavaly megjelent Reláció című nagylemezhez készült.

Mit lehet tudni a dal és a videóklip keletkezésének körülményeiről? Mi inspirálta?

A dalt profán módon valóban téglák cipelése közepette született egy lakásfelújítás alkalmával, de természetesen sokkal fontosabb, hogy lelki értelemben, mit jelent. Az érzelmi jóllétet, a szeretve levést, megértést, biztonságos, hosszú közös élet tervezését, megvalósítását. Ezt ragadta meg a videóban nagyon érzékenyen a rendező – és egyben menedzserem – Kathy Zsolt. Csak olyan dolgok szerepelnek benne, ami bármelyikünk életében előfordul, mégis ez az egyszerűség teszi nagyon széppé ezt a klipet.

Téged mennyire határoz meg a ház, amelyben nevelkedtél?

Inkább lelki értelemben. Sok pozitív dolog van, amit viszek magammal, és olyan, amit vagy már magam mögött hagytam, vagy szívesen leráznám magamról.

Sikerült már megteremtened a saját otthonod? Mitől érzed magad benne komfortosan?

Sok főpróbán átestem már ezen a téren, de ott még nem tartok, és talán most a vírus helyzetnek köszönhetően egy kicsit hátrébb is léptem. Komfortot nekem az érzelmi biztonságon túl a nagy terek, a természetközelség, és a letisztultság jelent.

Milyen terveid vannak a következő időszakra a zenei életben?

Az új, zenekaros produkcióm második évét akartuk elindítani tavasszal. Összeszokott a csapat, sokkal jobban rálazultunk a dalokra, és még rengeteg lehetőséget láttunk magunkban. Amint lehet újra rendezvényeket tartani, mi rohanunk is ki a nagyvilágba, és gondoskodni fogunk róla, hogy minél több emberrel megoszthassuk a muzsikálás örömét.

A csinos énekesnőt az utóbbi években egyre többet láthattuk a képernyőn, de kivételesen nem a videóklipjei miatt, hanem mert bemutatkozott, mint műsorvezető. Újabban a SzerencseSzombat háziasszonyaként is köszönthetik őt a nézők. A megtisztelő feladatról, kihívásokról és terveiről mesélt exkluzív interjúban a Femcafe.hu-nak.

Leadfotó: facebook.com/petruskaofficial

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A TV2-nál már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Lifestyle
Pillanatokon belül kiderül, hogy tényleg átlagon felüli-e az intelligenciád!