Pelsőczy Réka: „Olyan volt, mint amikor egy állatot ketrecbe zárnak"

Kollégáihoz hasonlóan Pelsőczy Réka is nehéz időszakot tudhat maga mögött, hiszen a járványhelyzet az ő munkájának sem kedvezett, ám hosszú hónapok után végre újra színpadra állhatott – ennek kapcsán beszélgetett most a Jászai Mari-díjas színésznővel az Előadóművészi Jogvédő Iroda.

Hiányzott már neki a színpad

A járványhelyzet miatt kialakult karanténidőszak sokak életét megváltoztatta, s különösen igaz ez a művészvilágban dolgozókra; Pelsőczy Réka – aki 1994 óta a Katona József Színház egyik vezető művésze – szintén átélte a bevezetett korlátozások okozta nehézségeket, ám igyekezett kihozni magából a maximumot, így az elmúlt hónapokban sem tétlenkedett. Rendezett két darabot, belevágott egy performansz színház szervezésébe és irodalmi sétát vezetett a Hosszúlépés. Járunk?-kal közösen, emellett dolgozott egy kávézóban, sőt, otthon is aktivizálta magát, ugyanis lefestette a kerítést és lefordított egy darabot. Közel áll hozzá a fotózás is (már önálló kiállításai is voltak), így ezt is lelkesen űzte a pandémia alatt; mint mondta, nemrég elindította Instagram oldalát rekainthecity néven, ahol az általa készített épületfotókat teszi közzé.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Igaz, mint fogalmazott, a sok teendő mellett élvezte a rohanó mindennapok utáni megállást is, hiszen így bőven volt ideje gondolkodni és átértékelni mindent.

Jó volt visszahúzódni és megtapasztalni azt, hogy a család és a hozzám közel álló emberek mennyire fontosak, illetve, hogy kik azok a személyek, akik mindig mellettem állnak. Érdekes volt látni, hogy számos kollégámmal egyáltalán nem kommunikálunk amikor nem dolgozunk, azaz a munka határozza meg a kapcsolatunkat, mégis fontos és állandó szereplői az életemnek” – mondta a színésznő, akinek ettől függetlenül hiányzott már a színpad és az, hogy társaságban legyen; a pandémia után először Regan szerepében állt ismét színpadra a Lear király kapcsán, melynek próbái részben online formában zajlottak. Pelsőczynek eleinte furcsa volt ez a helyzet, fel is idézett egy pillanatot abból az időszakból:

Amikor konyhámban ülve azt játszottam, hogy kinyomom Gloster gróf szemét és a rendező, Zsámbéki Gábor, azt mondta, hogy: „Visíts, a magas hangodat használd!”, akkor azért azt gondoltam, hogy ’jézusmária ezt most komoly?” – emlékezett vissza. Bár eleinte a szokatlan körülmények miatt nem tudta a maximumot nyújtani, végül sikerült átlendülnie ezen, utólag visszagondolva pedig azt mondja, nagy élmény volt számára, s megérte minden alkalommal eltölteni két órát a szöveggel. Ráadásul örült, hogy a rendező, Zsámbéki Gábor rá osztotta a szerepet, ahogyan annak is, hogy Ónodi Eszterrel lehetett párban; Pelsőczy nagyon kedveli kolléganőjét, akinek – hozzá hasonlóan – kihívás volt, hogy fegyelmezetten, csak a hangjával és a tartásával kommunikáljon, valamint hogy helyes hangsúlyokkal mondja a szöveget. Mindemellett a Jászai Mari-díjas színésznőnek az is örömet okozott, hogy a darabban alakított karaktereik húgát a tanítványa, Tóth Zsófi játszotta.

A színésznő többet is mesélt az előadásról, olvass tovább!

Oldalak

Sztárok
Megrázó őszinteséggel vallott állapotáról a korábbi világelső teniszsztár. Chris Evert közösségi oldalán jelentette be a szomorú hírt, miszerint a gyilkos kór másodszor is megtámadta a szervezetét. A...
Lifestyle
Az autógumira hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint a világ egyik legunalmasabb, legmagától értetődőbb tárgyára. Fekete, kerek, gumiból van, kész. Pedig a gumik történetében is akadnak meglepően...
Lifestyle
Ha autóval közlekedsz, biztosan láttad már az útkereszteződésekben, parkolóházakban vagy szűk utcákban kihelyezett hatalmas, gömbölyű tükröket. Első ránézésre úgy tűnhet, hogy egyszerűen csak nagyobb...
Lifestyle
Az állásinterjúk egyik legnehezebb kérdése még a legtapasztaltabb jelentkezőket is zavarba hozhatja. Egy szakértő most elárulta, milyen választ tartanak a HR-esek a leghitelesebbnek – és mely...
Fashion&Beauty
A nagy kánikulában nemcsak a felsőinket és a cipőinket érdemes lecserélni könnyedebb darabokra, hanem a nadrágválasztásunkat is érdemes újragondolni. Idén nyáron több régi kedvenc háttérbe szorul,...
Lifestyle
Mindannyian imádjuk a frissen mosott ruhák illatát és puhaságát, ám a túlzott öblítőhasználat komoly veszélyeket rejt. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy reflexből minden mosáshoz adagolják, miközben...