Emlékszel Palcsó Tamásra? Így él ma a Megasztár egykori felfedezettje – fotók

Palcsó Tamás 2004 őszén szerzett magának ismertséget a Megasztárnak köszönhetően, s pillanatok alatt belopta magát a közönség szívébe. Noha manapság jóval ritkábban hallani a nevét, ez nem jelenti azt, hogy felhagyott volna az énekléssel, sőt: mind a mai napig aktív.

Tinédzserként ismertük meg

Palcsó Tamás mindössze 18 éves volt, amikor eldöntötte, szerencsét próbál a TV2 tehetségkutatójának második szériájában. Kivételes énekhangjának köszönhetően óriási népszerűségre tett szert, végül pedig második helyezettként került ki a versenyből. Már a műsor alatt is kitűnt a többiek közül, hiszen társaival ellentétben szerény, kissé visszafogott személyiségként állt hétről hétre színpadra, mindezt pedig nehezen tudta összeegyeztetni a showbiznisz csillogó, harsány világával. Az éneklésről azonban egy pillanatra sem akart lemondani, úgyhogy a Megasztár után is tovább egyengette a karrierjét – s bár egykori versenytársaihoz képest Tamás szinte sosem szerepel a tévéképernyőn, aktívan dolgozik és zenél mind a mai napig. Részletek a galériában!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Hient a TV2 csatornáján futó Megasztár negyedik évadában ismerte meg az ország, a fiatal lány karrierje pedig azonnal szárnyra kapott – ám az elmúlt hat évet az Egyesült Államokban töltötte, így szép lassan eltűnt a nyilvánosság elől. Két év után végre hazalátogatott, ennek apropóján pedig bepillantást engedett a magánéletébe, illetve elárulta, mi történt vele az elmúlt időszakban.

Leadfotó: Instagram/ palcsotamas

Oldalak

Lifestyle
Sokan nem is sejtik, de a sikeres gyereknevelés és a családi béke titka a csillagokban van megírva. Létezik 3 olyan különleges szülői párosítás, akiknél szinte garantált a boldog és kiegyensúlyozott...
Lifestyle
A háziasszonyok rémálma a forró, ragadós héjú főtt burgonya kapargatása. Ezzel a zseniális, pofonegyszerű konyhai trükkel azonban mostantól másodpercek alatt, ujjégetés nélkül elvégezhető a művelet.
Egészség
A szívünk egészsége nagyban múlik azon, hogy mi kerül nap mint nap a tányérunkra. A jó hír az, hogy nem kell drága alapanyagokra költeni ahhoz, hogy támogassuk a szív- és érrendszer megfelelő...
Lifestyle
A nyári diákmunkának számos előnye van, de csak akkor válik valódi lehetőséggé, ha a fiatalok tudatosan és felkészülten vágnak bele.
Lifestyle
Hatalmas felháborodást váltott ki az a vírusvideó, amelyen egy édesanya fitneszsúlyokat tesz a másfél éves kisfia bokájára. A döbbenetes felvételt már több mint 115 millióan látták a közösségi...
Sztárok
Mindannyiunknak volt legalább egy beceneve az iskolában, amelyet a barátaink vagy osztálytársaink ragasztottak ránk. Nincs ez másként György herceggel sem, akit a jövőbeli uralkodó helyett egy sokkal...