Oláh Gergő és Antal Timi, ahogy még sohasem láthattuk őket!

A napokban Oláh Gergőt és Antal Timit is elkapta a Mikulás láz, ezért úgy határoztak a mókából versenytársaikat sem hagyják ki. Így fogták magukat, jelmezt öltöttek, és jól meglepték az X-Faktor ház lakóit.

Rendhagyó módon készül idén Oláh Gergő és Antal Timi a Mikulás érkezésére. A két énekes rajong a téli ünnepekért, ezért úgy döntöttek, hogy Mikulásnak és krampusznak öltöznek. Timi és Gergő családjaikra is gondolt: videó üzenetben mutatták meg az otthoniaknak, hogyan festenek a téli jelmezekben.

Oláh Gergőt gyermekként minden évben meglátogatta a Mikulás, az X-Faktor sztárja így szívesen vette fel a Télapó piros kabátját.

„Nagyon vicces, hogy most én voltam a Mikulás. Otthon mindig a nagybátyám a Télapó, ő járt régen hozzánk amikor gyerekek voltunk, most pedig az én kicsikéimet ajándékozza meg.” – mesélte Gergő, akinek gyermekei még nem igazán értették, édesapjuk miért is öltötte magára a jelmezt „Felhívtam videó telefonon a gyerekeket, hogy megmutassam nekik, milyen klassz Mikulás lennék, de nem igazán értették, miért viselek furcsa piros ruhát, valamint hiányolták a Télapó nagy fehér szakállát. Naponta beszélünk, de remélem az ünnepre meg tudom majd személyesen is látogatni őket. Már azt is elmondták mit kérnek: a kislányom babát, a kisfiam kisautót.”– tette hozzá az énekes.

Antal Timi elárulta, hogy élete egyik legemlékezetesebb ajándékát éppen Mikulásra kapta.
„Mindig is tetszettek az arany ékszerek, és életem első arany nyakláncát Mikulásra kaptam a szüleimtől. Nagyon boldog voltam!”- nosztalgiázott Timi. „Most krampusznak öltöztem, hogy segítsek meglepni a többieket. A fekete rosszaság karaktere nagyon megtetszett, ahogy visszanéztem a képeket, amelyeket Gergő készített rólam az okos telefonjával, eldöntöttem, hogy egyszer befestetem feketére a hajam. Az otthoniaknak is nagyon tetszett.”– lelkendezett Timi.

Timi és Gergő igyekeznek az X-Faktor házba is ünnepi hangulatot csempészni, apró díszekkel és karácsonyi zenékkel hangolódnak a szeretet ünnepére.

Oldalak

Sztárok
A huszadik század egyik kiemelkedő, halála után is rendkívül népszerű magyar színésze volt Gózon Gyula, akinek szakmai sikerekben gazdag életét számos trauma árnyékolta be.
Sztárok
A Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában mostantól egy, a mesterséges intelligencia segítségével kreált műsorvezetőt láthatnak a nézők. Kudlik Júlia kemény bírálatot intézett Bíró...