Sztárok

Oláh Gergő mindig is fiatal apuka akart lenni

Úgy érzi, megtalálta a megfelelő társat.

Így képzelte el

Az X-Faktorban feltűnt énekes a Story magazinnak adott interjúban mondta el, hogy ő sosem akart idős apa lenni.

"Húszéves voltam, amikor az első gyerekem a világra jött, másfél év múlva, majd újabb négy évre rá érkezett a következő, a napokban pedig a negyedik. Bevallom, én már tizenévesen úgy képzeltem, hogy nagyon fiatal apuka leszek. Mindez persze, csak szép álom maradt volna, ha nem találok hozzá megfelelő társat. Olyan feleséget kerestem, aki ugyanígy képzeli a jövőt"

– árulta el a lapnak Oláh Gergő.

Még nincs vége, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.