Sztárok

Muse-koncert lesz Budapesten

Két év szünet után újra Magyarországon játszik a világ jelenlegi legjobb rockzenekarai között emlegetett Muse: a brit trió, amely 2010-ben kirobbanó sikerű koncertet adott a Sziget fesztivál zárásaként.

A Muse, azaz Matt Bellamy, Chris Woltenholme és Dominic Howard ugyan már 15 éve létezik, ám a legjobbak közé a 2009-ben elkészített The Resistance című anyaggal nyert bebocsátást: ezzel a lemezzel a csapat gyakorlatilag átírta a brit pop-rockról alkotott képet.

A világsztár státuszba a 2009 őszén kijött The Resistance emelte a Muse-t. Az album rendkívüli eladásokat produkált: a megjelenését követő tíz napon belül tizenhat országban lett listavezető. Bellamy azt mondta, a lemez történetét George Orwell 1984 című könyve inspirálta. Az album tele van remekebbnél remekebb kompozíciókkal, mint az Uprising, a Guiding Light, a United States of Eurasia, az Undisclosed Desires vagy a Resistance. A Muse kísérletező kedvét mutatja, hogy két klasszikus francia zeneszerző művéből, Frédéric Chopin Asz-dúr noktürnjéből, valamint Camille Saint-Saëns Sámson és Delila című operájából is hallható részlet.

Az együttes titka elsősorban a szokatlan énektémákban, az érzelmes és szenvedélyes előadásmódban, Matt Bellamy egészen különleges hangjában, az újszerű hangzásban rejlik. A Muse egyfajta elegye a progresszív rocknak, a glamnek, az elektronikának és az kísérleti zenének; utóbbi miatt a Radioheadhez is szokták hasonlítani; Matt Bellamyt némelyek Thom Yorke-epigonnak tartják, holott a frontember teljesen egyéni karakter, a zene pedig olykor a Queen legjobb formáját idézi.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Új anyaguk idén őszre várható, a tervezett cím: The 2nd Law. Népszerűségükre jellemző, hogy a Twilight tévésorozat befejező filmjének betétdalát is ők írták Neutron Star Collision (Love Is Forever) címmel. Szakmai elismertségüket jelzi, hogy fellépett velük már The Edge a U2-ból, Eminem, Dave Grohl a Foo Fightersből vagy Brian May a már említett Queenből.

A Queen másik tagja, Roger Taylor pedig ezt mondta a Muse-ról: "valószínűleg a világ jelenlegi legjobb élő könnyűzenei produkciója".

Forrás: MTI

Következzen a Love Is Forever című számuk:

Oldalak

Sztárok
Home&Design
A hálószoba elvileg a nyugalom, a pihenés és az „itt végre békén hagy a világ” terepe. A gyakorlatban viszont sok lakásban inkább egy vizuális időkapszula, ahol minden megmaradt, amihez valaha...
Lifestyle
Van az a pont, amikor már mindent kipróbáltál. Újraindítottad a routert, közelebb ültél hozzá, kihúztad, visszadugtad, még az időjárást is hibáztattad, de az internet továbbra is lassú, akadozik,...
Fashion&Beauty
A téli hónapokban is lehetünk játékosak, elegánsak és igazán ragyogóak – csak tudnunk kell, hol kezdjük. Egy új, finom, mégis különleges körömtrend éppen most hódítja meg a manikűr világát, és...
Lifestyle
Van az a naiv elképzelés, hogy a lakásunk biztonságos, mert jó környéken lakunk, masszív az ajtó, és különben is: „velünk úgysem történik meg”. Aztán elég egy rosszkor nyitva hagyott ablak vagy egy...
Egészség
Sajnos egyre többen lebecsülik az alvás fontosságát, pedig dermesztő hatásai vannak, ha nem pihenünk eleget.
Lifestyle
A magyar konyhának megvannak az ikonikus fűszerei, de az egyik teljesen eltűnt, ahogy haladtunk előre az időben.