Nők milliói bolondultak az A-ha jóképű énekeséért: ennyit változott a 80-as évek óta Morten Harket – fotók

Az 1980-as évek egyik legnagyobb szupersztárja volt Morten Harket, az A-ha frontembere, aki sármos vonásainak köszönhetően nők millióinak szívébe lopta be magát. A híresség az idő múlásával rengeteget változott, s ma már egyáltalán nem úgy néz ki, mint ahogyan annak idején megismerte a világ.

Emlékszel rá?

Az A-ha nevű norvég együttest 1982-ben alapította Morten Harket énekes, Magne "Mags" Furuholmen billentyűs, és Paul Waaktaar-Savoy gitáros. Legnagyobb sikerüket a három évvel később megjelent debütáló albumuk, a Hunting High and Low hozta el számukra, amely 15. helyezést ért el az amerikai Billboard listákon, valamint ezen a lemezen szerepelt a zenekar két, máig közkedvelt slágere, a Take On Me és a The Sun Always Shines on T.V. A tagok az 1990-es, valamint a 2000-es években nemzetközileg is népszerűek tudtak maradni, világszerte 80 milliónál is több albumot adtak el, végül 2010-ben úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják tovább. Azonban a formációnak nem csupán a fülbemászó dalokkal sikerült jelentős rajongótáborra szert tennie; a banda énekese, Morten Harket egy csapásra magába bolondította a közönséget, énekhangjával, no és persze vonzó külsejével főleg a nők körében vált óriási kedvenccé. A frontember ma már 63 éves, s bár továbbra is remek formában tartja magát, az idő múlása bizony rajta is látványos nyomot hagyott. Galériánkban megmutatjuk, hogyan fest napjainkban a popsztár:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ornella Muti a múlt század egyik legnagyobb mozicsillaga volt, aki számtalan férfit bűvölt el szépségével és erotikus kisugárzásával. A színésznő már 68 éves, ám ez egyáltalán nem látszik rajta, hiszen ma is rendkívül csinos és fiatalos.

Leadfotó: Fryderyk Gabowicz/picture alliance via Getty Images
Forrás: Bors

Oldalak

Lifestyle
A csapadékhiány és a hőség miatt drámai módon lecsökkent a Fertő tó vízszintje, a hatóságoknak már a halakat is menteniük kell a környező vizekből.
Sztárok
Leleplező fotók készültek Joshua Jacksonról: a hollywoodi szívtipró egy Los Angeles-i parkban csókolózott a nála 19 évvel fiatalabb modellel.
Lifestyle
Tao Porchon-Lynch 101 éves koráig jógázott, tanított és még versenyszerűen táncolt is – az élethez való hozzáállása pedig legalább annyira inspiráló volt, mint a teljesítménye. Három egyszerű...
Lifestyle
Az elején minden tökéletesnek tűnhet: lehengerlő figyelem, erős kémia és az érzés, hogy végre valaki igazán megért. Csakhogy bizonyos viselkedésminták idővel komoly figyelmeztető jelekké válhatnak.
Sztárok
Három évtizeddel a legendás színésznő halála után fia, Luca Dotti megtörte a csendet, és ritka betekintést engedett Audrey Hepburn magánéletébe.
Utazás
Rengetegszer előfordul, hogy tárgyakat hagynak az utasok a MÁV-csoport járművein, néha egy tacskót is.