Sztárok

Angyal volt az ördögök között – Molnár Csilla ma lenne 52 éves

A szerelem volt az egyetlen vigasza

Molnár Csilla Andrea halála előtt a nála több mint húsz évvel idősebb Futács Károly diszkótulajdonossal járt együtt, a kapcsolatot pedig a lány apja egyáltalán nem támogatta. Pedig ez a szerelem volt a szépségkirálynő egyetlen mentsvára. „Nekem is elmesélte, hogy menedzser, fotós, szinte mindenki kikezdett vele, amikor Pestre kellett mennie hétvégi vacsorákra. Csilla nem akart ezekre elmenni. Sokszor előfordult, hogy leszállt a vonatról Lellén, nálam maradt vasárnap estig, és odaadtam neki kettő- vagy négyezer forintot, amit kapott volna Pesten a kiváltságosak szórakoztatásáért. Ebből a családját támogatta. Olyankor azt hazudta otthon, hogy elvégezte a kötelességét. Egyszerre védelmeztem és szerettem őt. Néhány fellépésére, vacsorára elhívott, hogy legyek mellette a bepróbálkozók miatt” – mesélte Csilla volt szerelme a Blikknek pár évvel ezelőtt. A tragédia napján is találkoztak, másnapi terveikről beszéltek, de soha többé nem találkoztak.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Lapozz!

Oldalak

Sztárok
Egészség
A kálium az egyik legfontosabb ásványi anyag a szervezet megfelelő működéséhez, mégis sokan alábecsülik, mennyire könnyen befolyásolja a mindennapi közérzetet és egészséget. Bár a banán közismert...
Egészség
A mélyvénás trombózis kezdetben alig észrevehető, ártatlannak tűnő jelekkel is jelentkezhet. Ha azonban figyelmen kívül hagyod a tüneteket, egy hirtelen leszakadó vérrög akár az életedbe is kerülhet.
Lifestyle
Az Oroszlán lázadó energiái ezen a héten különösen felerősödhetnek.
Fashion&Beauty
A nyári szandálszezonban nemcsak a ruhák és a kiegészítők kapnak főszerepet, hanem a pedikűr is. Idén a klasszikus árnyalatok mellett izgalmas, trendi színek hódítanak: a paradicsompirostól a krémes...
Sztárok
Alfred Hitchcock neve hallatán a legtöbb embernek azonnal a feszültség, a rejtély és a hátborzongató történetek jutnak eszébe. A legendás rendező azonban nemcsak filmjeiben szeretett játszani az...
Sztárok
Sophia Loren családja tavaly új taggal bővült: idősebbik fia, Carlo Ponti 2025-ben feleségül vette a georgiai származású Mariam Sharmanashvilit, a 37 éves nő pedig természetes szépségével és...