Öt év után válik a férjétől a magyar táncosnő, pedig már a családalapítást tervezték: ezért nem született közös gyermekük

Molnár Andi és férje öt év házasság után úgy döntöttek, külön utakon folytatják az életüket. A táncosnő őszintén mesélt a párkapcsolati gondjaikról, valamint arról, miért nem született közös gyermekük.

Zátonyra futott a házasságuk

Molnár Andi nevét 2008-ban ismerte meg az ország, ekkor nyerték meg partnerével, Katus Attilával az RTL Klubon futó Szombat esti láz első szériáját. 2014-ben a Celeb vagyok, ments ki innen! című realityt is bevállalta, ahol szintén az első helyen végzett. A csinos versenytáncos igazán büszke lehet arra, amit elért, hiszen sikeres a szakmájában, pedig viszonylag későn, 17 évesen kezdte el, ráadásul szinte egyből mély vízbe dobták. Tehetségének és kitartásának köszönhetően aztán egyre több sikert ért el, később pedig a TV2 csatornáján futó Dancing with the Stars zsűriasztalánál is kiérdemelte méltó helyét. A napokban azonban kiderült, hogy a magánélete válságba került, ugyanis öt együtt töltött év után szétmentek a férjével, Kaszás Zsolttal – pedig két évvel ezelőtt Andi még azt nyilatkozta, úgy érzik, hamarosan készen állnak a gyermekvállalásra. A táncosnő ma már biztos abban, hogy nem véletlenül alakult így a házasságuk: részletek a galériában!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Pesák Ádám és Janza Kata egy közleményben tudatták követőikkel és rajongóikkal, hogy szakítottak.

Leadfotó: Instagram/ molnarandi12

Oldalak

Sztárok
Bár a versenypályán technikai problémák nehezítik a dolgát, a magánéletben révbe ért a Mercedes pilótája, George Russell.
Lifestyle
Nem minden időszak kedvez a nagy döntéseknek vagy a kockázatvállalásnak. A következő napokban három csillagjegy számára olyan helyzetek alakulhatnak ki, amelyek fokozott figyelmet, türelmet és...
Lifestyle
Vannak időszakok, amikor úgy tűnik, minden összeáll: a lehetőségek szinte maguktól érkeznek, a régóta dédelgetett tervek pedig végre valóra válhatnak. A következő napokban három csillagjegy különösen...
Utazás
Alig érte el a végét a múlt heti rekordmeleg, hétfőn újra robban a hőségfüggöny: akár 37 fokig is emelkedhet a hőmérséklet a Kárpát-medencében.
Sztárok
Sebestyén Balázs DJ Oti néven 65 ezer ember előtt tartott hatalmas bulit szombat este a Hajógyári-szigeten, ám az örömöt súlyos botrány árnyékolja be.
Lifestyle
A csalók egyre rafináltabb módszerekkel próbálják megszerezni az emberek banki adatait, és már olyan helyzeteket is kihasználnak, amelyek teljesen hétköznapinak tűnnek. Egy parkolásnál például néhány...