Sztárok

Százmilliókat keres a 20 éves tornászlány a Tik-Tokjával és Instájával - Fotók

Gyakorlatilag alig egy éve lett világszerte ismert, de nem a tornasportnak köszönhetően, amit gyerekkora óta versenyszerűen űz. Olivia telefonját ugyanis ellopták, a képeivel együtt.

Torna

Áprilisban a telefonja miatt aggódott egy csinos fiatal tornászlány: Olivia készülékét a Coachella fesztivál egyik exkluzív buliján lovasították meg, benne minden féltve őrzött titkával, többek között a képeivel. A lány története futótűzként járta körbe a világot, és gyanítjuk, sajnos szép számmal akadtak olyanok, akik azért imádkoztak, nyilvánosságra hozzák a szaftos képeket - írja a TWN.hu. Majd az is hozzáteszik: a készülékről és képekről azóta sincs hír - Oliviáról azonban igen.

Milliók

A legfrissebb hírek szerint az alig 20 éves Olivia a közösségi oldalainak köszönhetően máris több mint 1 millió dollárt vághatott zsebre, ez körülbelül 400 millió forint. Az amerikai női tornászválogatott egykori tagja jelenleg egy főiskolai csapat versenyzője, a bevételeit tekintve azonban a profikat is lekörözi. S míg eleinte a tornamutatványaival igyekezett építeni a közösségét, ma már rájött, a pikáns képeivel hatékonyabb ezen a téren. Már csak az a kérdés: ha ezeket a képeket posztolja, vajon milyeneket rejtett a telefonja?

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Futótűzként terjed a TikTok-on és az Instagramon is ez a videó - tény: sokak szívébe betalál.

Leadfotó: Getty

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.