Mikes Anna bikinis fotójától felrobbant az internet: csodás alakot villantott a gyönyörű táncosnő

Nem mellesleg a nagy örömhírt is a szexi fürdőruhás képével tudatta követőivel.

Tetőtől talpig meseszép

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Mint ahogyan arról nemrégiben a Femcafe.hu is elsők között számolt be, Krausz Gábor eljegyezte Mikes Annát: a sztárséf szívmelengető fotóval tudatta az örömhírt a rajongókkal, a lánykérésre pedig egy igazi álomhelyen, a Maldív-szigeteken került sor, ahol a szerelmesek jelenleg is vakációznak. Ők ketten egyébként még 2023-ban, a Dancing with the Stars című műsorban találkoztak, és először csak a parketten, majd később már a magánéletben is egy párt alkottak, hiszen munkakapcsolatuk hamar szerelemmé érett, így talán senki számára nem volt meglepő, amikor fényes győzelmet arattak a tános showműsorban. A két híresség ezután gyorsan az egyik legkedveltebb magyar sztárpár lett, akik később az Ázsia Expresszben is együtt szerepeltek, mindeközben pedig kapcsolatuk is egyre komolyabbra fordult. Olyannyira, hogy pár napja Krausz feltette a nagy kérdést a csinos Annának, aki természetesen igent mondott, így felkerült az ujjára a meseszép eljegyzési gyűrű. De nem csupán erről posztolt Mikes Anna: a minap két bikinis fotóval is megörvendeztette rajongóit, így mindenki megcsodálhatta bámulatos alakját. Galériánkban mutatjuk a forró képeket!

Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.
Sztárok
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Sztárok
A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!