Sztárok

Meghalt Dinnyés József, a magyar Bob Dylan

Az énekes-gitáros zeneszerző március 15-én délután hunyt el.

Meghalt Dinnyés József

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

72 éves korában elhunyt a legendás magyar zeneszerző, előadóművész, „daltulajdonos”, énekes, gitáros Dinnyés József. A művész halálhíréről a testvére, Dinnyés Ágnes számolt be a közösségi oldalon. A gyászoló családtag a posztjában ezt írja: „Drága Jóska testvérem 2021. március 15-én délután itt hagyott bennünket. Már az égi mezőkön dalol és Édesanyánkkal együtt vigyáz ránk”.

Dinnyés József még 1963-ban kezdett el énekelni, 1966-ban pedig alapító tagja és dalszövegírója volt az első magyarul éneklő szegedi zenekarnak, az Angyaloknak. 1967-ben „Karrier” című, Veress Miklóssal közösen írt dalával lett országosan ismert, amellyel 2. helyezést ért el az első magyar pol-beat fesztiválon. Egy szál gitáros, szájharmonikás, közéleti témákat megéneklő dalai miatt egy ideig magyar Bob Dylanként, „Bob Dinnyésként” is emlegették.

A magyar kultúráért tett törekvései jelentősek. Öt évszázad magyar nyelvű költészet verseiből előadássorozatot szerkesztett. Szabadiskolát alapított, melynek keretein belül a történelem, irodalom és a zene hármasságát mutatta be az érdeklődő kisközösségeknek. Igazi népművelőként járta az ország településeit, a Kárpát-medence magyarlakta területeit.

Dinnyés Józsefet 2001-ben a Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntették ki. 2018-ban a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült.

Nyugodjék békében!

Leadfotó: MTI/Czimbal Gyula

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Különös pillanat szakította meg az ATV hétfő esti Egyenes beszéd adását. Szöllősi Györgyi egy komoly belpolitikai elemzés közben került váratlan helyzetbe, a reakciója pedig másodpercek alatt bejárta...
Lifestyle
A C-vitamin az egyik legfontosabb tápanyag, amely nemcsak az immunrendszer működését támogatja, hanem a bőr, az erek és az ízületek egészségéhez is hozzájárul. Bár sokan a citrusféléket tartják a...
Egészség
Ha valaki végre el is tud aludni a nagy hőségben, annak gyakran vannak rémálmai ilyenkor.
Lifestyle
A magyar konyhákban továbbra is bevetik a kotyogós kávéfőzőt, az olaszok pedig továbbra is szertartással készítik benne a kávét.
Egészség
A pajzsmirigyrák nagyon nem játék! Kovács Ákos is felhívta a követői figyelmét arra, hogy menjenek el szűrővizsgálatokra.
Sztárok
A nyilvánosság előtt ma már egészen más kép él a brit királyi család tagjainak kapcsolatáról, mint évekkel ezelőtt. Harry visszaemlékezéseiből azonban olyan mozzanatok is kirajzolódnak, amelyek új...