Sztárok

Máté és Edina nyerte az Éden Hotel 2-t!

Tegnap este láthattuk a nagy sikerrel futó reality show utolsó részét, amely ismét nem kis meglepetéseket okozott. Aki élőben is akart találkozni a szereplőkkel, az tegnap este a Doboz klubban tehette meg.

A fináléban már csak két pár maradt: Roland Edinával, és Anikó Mátéval. Nem tudhattuk mire számítsunk, hiszen Edina és Máté a műsor kezdete óta egy párt alkotott, de néhány nappal ezelőtt el kellett válniuk egymástól. Ennek ellenére mind a ketten együtt képzelték el a végjátékot, ami így is lett. Tegnap a 2 pár választhatott: cserélnek, vagy maradnak a jelenlegi verziónál. Edina és Máté természetesen cserélni akart.

Ha három személy is nyerhetett volna, akkor Noémi biztosan társult volna hozzájuk. Noémi egyékbént az utolsó héten esett ki. Sokáig úgy tűnt, hogy ők hárman nagyon kedvelik egymást. Edinának talán Noémi volt bent a legjobb barátnője, így az utolsó napokban megegyeztek: ha Edina nyer, ad neki 1 milliót. Ma már máshogy gondolja ezt a lány:

"Amint megkapom a nyereményemet, természetesen tartom magamat a szavamhoz, bár úgy gondolom, nem nagyon támogatta Noémi az én játékomat, kaptam tőle hátba szúrást. Adni fogok neki, de nem ennyit."

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kicsit meglepő, hogy a végig jó kapcsolatot ápoló páros nincs jóban. Mátét egyáltalán nem érdekli Edina, utóbbi pedig boldog, hogy így alakultak a dolgok kettejük között. Kapcsolatuk ma már csak a kötelező beszélgetésekre korlátozódott.

Sikerük titka az volt, hogy maximálisan megbíztak egymásban, amit a végjátékban is láthattunk. A páros magabiztosan állta ki a hűségpróbát és elvitte a főnyereményt, a 25 millió forintot. Edina egyébként még mindig szingli, és ha felkérnék, szívesen dolgozna a médiában, leginkább műsorvezetőként.

Edina és Máté is azt mondta, a nyereményt szeretnék okosan, megfontoltan elkölteni, de egy részét befektetésekre szánják. Máté azt is elmondta, hogy mielőtt beköltözött a Hotelbe, megígérte barátainak, ha nyer, finanszíroz nekik egy nyaralást.

Fotók: Laurenczy Miklós

Nézd meg az Éden Hotel 2 záró buliján készült képeket a galériában!

Oldalak

Sztárok
Home&Design
A kád sokak számára a fürdőszoba egyik alapdarabja, egy apró helyiségben azonban könnyen kiderülhet, hogy túl sok értékes négyzetcentimétert foglal el. Ha már felújításon gondolkodsz, érdemes...
Sztárok
Soma Mamagésa megható és őszinte bejegyzésben emlékezett meg a 29. házassági évfordulójáról, elárulva a különleges belső sugallatokat, a szigorú szabályokat és a hosszú, boldog párkapcsolat szellemi...
Lifestyle
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási...
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...