Sztárok

Ez iszonyú ciki: viselkedése miatt kivágták a filmből a világsztárt

Csúnyán elbánt a rendezővel és a stábtagokkal is. Hát, most megkapta, ami jár.

Mariah Carey iszonyú cikin viselkedett a forgatáson

A jelek szerint a 48 vagy 47 éves (nem lehet tudni, hogy 1969-ben vagy 1970-ben született) Mariah Carey-vel szinte lehetetlen együtt dolgozni. Az 50 éves Will Ferrel a napokban egy tévéműsorban panaszolta el, a popdívát ki kellett vágni legújabb filmjéből, a The House című vígjátékból. A színész elmondta, Mariah állandóan késett, az egész stáb csak rá várt. Ami azonban még cikibb volt, az a viselkedése. Állandóan ostobaságokkal nyaggatta a rendezőt, Andrew J. Cohent. Egy alkalommal például kikövetelt magának egy óriási ventilátort, hogy a jelenetben dögösen fújja a haját a szél. Máskor pedig nem volt hajlandó eleget tenni a rendezői utasításoknak. A doog vége az lett, hogy az engedetlen Mariah-t teljesen kivágták a végleges filmből.

"Tudod, a stáb nem ezt érdemelte és a rendezőnk sem... A kezdő színészeknek ott kell lenniük időben, meg kell csinálniuk a házi feladatukat és udvariasnak, tisztelettudónak kell lenniük. Nekünk, öregeknek is ugyanez a dolgunk. Ez a fajta viselkedés egyszerűen nem fér bele. Hiányzik, hogy ismeretlenül annyira szerettelek, Mariah. Legyél profi!" - tette még hozzá Will.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: laneygossip.com

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Lifestyle
Köztudott, hogy nagyon jó ötlet a napot egy kiadós reggelivel kezdeni, este pedig egy egészséges fogással zárni. Na, de mi a helyzet az ebéddel?
Fashion&Beauty
Bár a korral járó változásokat olykor nehéz lehet elfogadni, sokszor valójában ebben rejlik a kulcs, ami a fiatalos, sugárzó külső megjelenéshez vezet.