Sztárok

Ez volt Márai Sándor titka, amiről mindig hallgatott - Csak élete végén derült ki, miért

Nem sokat tudni a kapcsolatukról

A kitűnő tanuló, lovagló, teniszező Lolát úgy kellett megszöktetni a családjától, hogy Márai feleségül vehesse. "Mi voltunk az első hippik, nem tartottunk „esküvőt”, csak aláírtunk valami papírt" – ironizált későbbi naplójában Márai. Lola csendes alkotótársnak bizonyult, olyannak, aki elsőként olvasta a köteteket, és akinek a tanácsaira mindig adott is Márai. Ennek ellenére szinte sosem beszélt kapcsolatukról senkinek, nem írt hozzá dagályos költeményeket, ráadásul meg is csalta a nejét Mezei Mária színésznővel és Tolnay Klárinak is udvarolt. A titkolózás miatt azt sem lehet tudni, hogy valójában hol ismerkedtek meg: egyes források szerint egy fagylaltevő versenyen, míg mások egy tánciskolát emlegetnek.

Bár sosem tudhatta meg senki, miért szerette évtizedeken át Lolát, halála után kiderült, hogy felesége hűsége és kitartása miatt tartott ki mellette a végsőkig. Lolának és Márainak egy kisfia született 1939-ben, azonban párhetesen meghalt, több utóduk pedig nem született.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

A Süsü és számos csodás mese írója a napokban lett volna 84 éves.

Leadfotó: Wikipedia

Oldalak

Sztárok
Egészség
50 felett a test már egészen más szabályok szerint működik, és amit korábban gond nélkül elégett, az ilyen korban már könnyen megmarad. Van azonban egy kevésbé ismert trükk, amely meglepően sokat...
Sztárok
A színész két lánya közül Katherine az, aki kisugárzásával és szépségével belopta magát az emberek szívébe.
Lifestyle
Hirtelen a felszínre kerül a Halak rejtett tehetsége. Napi horoszkóp.
Sztárok
Brigitte Bardot neve máig egyet jelent a francia nőiességgel, a szabadsággal és azzal a fajta lehengerlő szépséggel, amely generációk gondolkodását formálta át a szerelemről, a testről és a női...
Lifestyle
Az Oroszlánt hihetetlenül boldoggá teszi egy apró öröm. Heti horoszkóp.
Sztárok
A brit királyi családban nemcsak a nyilvános események, hanem a legbelső terekben hozott döntések is sorsfordítóak lehetnek. Egyetlen, látszólag apró változtatás most komoly feszültséget okozott...