Sztárok

Barack Obama lánya hollywoodi karriert épít – Ebben a produkcióban kapott munkát a 22 éves Malia

Az egykori ’first daughter’ szinte a szemünk előtt nőtt fel, most pedig már Hollywoodban bontogatja a szárnyait.

Malia Obama hollywoodi karriert épít

Barack Obama 2009 és 2017 között volt az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Mint a világ egyik legfontosabb embere, politikai tevékenységén túl a családi élete is a kirakatba került. Két mandátuma pont arra az időszakra esett, amikor a lányai kislányból tinivé váltak. Maliáról és Sasháról mindig csak szuperlatívuszokban beszélnek a szüleik, ugyanis mindketten példás tanulók és jó magatartású kamaszok voltak. A most 22 éves Malia már kisgyermekkorában érdeklődött a tánc és a dráma iránt, tiniként New York-i és Los Angeles-i stúdióknál kapott nyári munkát, sőt Harvey Weinstein filmvállalatánál is volt gyakornok. 2017 óta a patinás Harvard Egyetem tanulója, ahol szintén a vizuális művészetekre specializálódott. Nemrég kiderült, hogy a lány új munkát kapott, ami az összes eddigi szakmai tevékenységét túlszárnyalja.

Részletek a galériánkban!

Obamáék az irigylésre méltó család mintapéldányai. Eddig a legrosszabb dolog, ami megjelent Maliáról a sajtóban az volt, hogy egy fesztiválon dohányozni látták, és az is felmerült, hogy esetleg füves cigit szívott el.
Kattints a további képekért!

Megint nagy bulinak ígérkezik a Nickelodeon's Kids' Choice Awards, ahol a sztárfellépő Bieber mellett magyar előadókért is izgulhatunk majd!

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egyre több az internetes bűnöző, akik ugye nem csak az OTP Bank nevében telefonálgatnak. Most egy nyugdíjast túlságosan is könnyű volt behúzni a csőbe.
Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.