„A gyerekeinknek a hősük, nekem pedig az az ember…”: Dundika meglepő dolgot árult el a 47 éves Majkáról

47
Dundika bejegyzése egyszerre volt megható, humoros és végtelenül őszinte, amelyben lerántotta a leplet az ország legértékesebb celebjeként számon tartott előadó hétköznapi, családi oldaláról is. „Van egy ember az életemben, aki egyszerre tud stadionokat megtölteni, majd másnap reggel azon vitatkozni velem, hogy a pulykának még 12 perc kell a sütőben, mert Gordon Ramsay szerint így lesz tökéletes” – írta bejegyzésében Hajnalka, hozzátéve, hogy férje autodidakta szakácsként rajong a gasztronómiáért. A posztban részletesen jellemzi a rappert, akit tipikus Oroszlán jegyűként ír le: nagy szívű, védelmező és végletekig szenvedélyes, aki a családi társasjátékokban sem ismer tréfát, hiszen nála a „csak egy gyors parti” valójában világbajnoki döntőnek felel meg.
„A gyerekeinknek a hősük, a barátainak az, akire mindig lehet számítani, nekem pedig az az ember, akivel még ennyi év után is ugyanúgy jó nevetni, utazni, táncolni a semmi közepén, vagy csak csendben együtt lenni” – zárta megható sorait Dundika, megköszönve férjének, hogy pontosan az, aki, és kérve őt, hogy továbbra is főzzön a családra.
























