Meglepődsz, ha meglátod, mennyit változott napjainkra a Lost jóképű színésze – Fotók

Matthew Fox személyesítette meg Jack Shepard karakterét a Lost - Eltűntek című sorozatban, s bár akkoriban ő maga óriási népszerűségnek örvendett, ma már szinte egyáltalán nem szerepel a nyilvánosság előtt.

Akkor és most

A 2004-ben indult Lost - Eltűntek című sorozat egy olyan produkció volt, amely a televíziózás történetében is egyedülállónak számít mind a mai napig. A trópusi szigeten rekedt repülőgép-szerencsétlenség túlélőinek története világszerte milliókat kötött le, a rejtélyes atmoszféra, az izgalmas forgatókönyv, valamint a fordulatok sokasága pedig akkora népszerűségre tett szert, amilyenre azóta is csak kevés példa született. Hazánkban is nagy sikerrel futott, a nézők egyik nagy kedvence pedig a Matthew Fox által alakított Jack Shepard karaktere volt, egyrészt mivel ő a történet központi eleme – minden évad első részében az ő „visszaemlékezéseit” láthattuk, egészen a 4. szériáig –, másrészt azért, mert igencsak sármos vonásokkal áldotta meg a sors. Akkoriban sokan úgy gondolták, a színész előtt nagy jövő áll a filmiparban, végül azonban nem így lett, éppen emiatt kíváncsiak voltunk, hogyan alakult az élete a széria befejezése óta, illetve mennyit változott mostanra. Galériánkban megmutatjuk:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ki ne ismerné A Farm, ahol élünk című sorozatot? A mostanra ikonikussá vált szérián generációk nőttek fel, azt azonban csak kevesen tudják, mennyit változtak napjainkra az imádott szereplők.

Leadfotó: Reisig and Taylor/Disney General Entertainment Content via Getty Images

Forrás: filmezzunk.hu

Oldalak

Sztárok
Zendaya lélegzetelállító, gyöngyházfényű összeállításban kápráztatta el a rajongókat, megjelenésével pedig tökéletesen megidézte Athéné istennő kifinomult eleganciáját. A különleges szett nem...
Sztárok
Észak-Korea a világ egyik legzártabb állama, ahol a politikai lojalitás nem csupán elvárás, hanem a mindennapi élet szinte minden területét átható követelmény. A rendszer működésének részeként olyan...
Lifestyle
Sok szakítás azért történik meg, mert túl korán költöznek össze a párok, de előtörnek a jelek is, hogy nem illenek össze.
Sztárok
Négy évig sem telefonon, sem személyesen nem keresték egymást, most pedig újra együtt kellett versenyezniük. Pap Dorci és Esztergályos Patrik az RTL+ Exek csatája második évadában találkozott először...
Fashion&Beauty
Ha emlékeztes outfitekről van szó, Charlène hercegné egyszerűen képtelen hibázni: a napokban a németországi Rust városában tett hivatalos látogatásán mutatott be egy fantasztikus ingruhát, amely nem...
Lifestyle
Szeretjük, ha megmarad a zöldség roppanóssága, de azért belül vágyunk egy kis lágyságra.