Lola: A tévézés mellett a zenélés is ugyanolyan fontos nekem - Interjú

A csinos énekesnőt az utóbbi években egyre többet láthattuk a képernyőn, de kivételesen nem a videóklipjei miatt, hanem mert bemutatkozott, mint műsorvezető. Újabban a SzerencseSzombat háziasszonyaként is köszönthetik őt a nézők. A megtisztelő feladatról, kihívásokról és terveiről mesélt exkluzív interjúban a Femcafe.hu-nak.

Élet az éneken túl

A magyar zenei tévé hőskorának egyik fiatal tehetsége volt a tinédzser szépség, Korsós Judit, vagyis Lola, aki bájos hangjával és korosztályát megszólító dalaival egy szempillantás alatt a közönség kedvence lett. Sok stílusban és zenei műfajban kipróbálta már magát, de a hivatások között is bátran kísérletezik, így került most már második éve a tévéképernyőre, mint műsorvezető. Izgatta a tévézés világa, így nagyon örült, amikor az M2 Petőfi TV lehetőséget adott neki arra, hogy kipróbálhassa magát, mint műsorvezető.

A szorgalmas munkája kifizetődött, hiszen újabban a SzerencseSzombat háziasszonyaként találkozhatnak vele a nézők a Duna Televízión. A lottósorsolás showműsorában ráadásul énekelni sem rest, így rögtön az első adásában bebizonyította, hogy ha kell, multifunkcióra tud kapcsolni.

A 31 éves, hatvani születésű énekesnő jelenleg úgy érzi, hogy az élete minden területén nagy magasságokat élhet meg, hiszen nemcsak a karrierjét tekintve szárnyal, hanem a magánélete is egyenesbe jött az elmúlt években. A zenélést nem szeretné abbahagyni soha, a koronavírus-járvány okozta helyzet pedig csak méginkább rádöbbentette arra, mennyire hiányzik neki a közönség és a szeretet, amit tőlük kap. Az új szakmai kihívásról exkluzív interjúban mesélt nekünk az énekes-műsorvezető.

Vissza tudsz emlékezni arra pillanatra, amikor először állítottak a kamera elé, hogy próbáld ki magad élesben, műsorvezetőként?

Vicces, mert ez már elég régen történt. Olyan 10 éves lehettem, amikor először kipróbáltam hasonlót, de nem volt egy kifejezetten önbizalomnövelő-élmény! (nevet) Számomra az volt a megszokott, hogy a színpadon énekelni kell. Sokáig problémát okozott, hogy koncerteken két dal között meg kellett szólalnom. Szerencsére, ezen sikerült átlendülnöm és egyre magabiztosabban tudtam szavakkal is megnyilvánulni. Egy fesztiválon voltam néhány éve, amikor élesben láttam az M2-es Petőfi TV stábját dolgozni és nagyon megtetszett nekem ez a műfaj. Szeretem a jövés-menést, beszélgetést, zenészek között lenni. Egy hónap leforgása alatt ott találtam magam közöttük. Rettenetesen izgultam, az első adások előtt aludni sem tudtam rendesen. Ez egy brutális gyorstalpaló volt, óriási tudású emberektől tanulhattam, akik a legjobbak között vannak a szakmában, ezért kár lett volna feladni azért, mert izgulok. A rutin és a beszédtanár sokat segített. Két éve vagyok az M2 Petőfi TV műsorvezetője, a Lola kicsi konyhája saját műsoromként futott, kétszer A Dal Kulisszában is voltam társműsorvezető, most pedig kaptam egy lehetőséget és a castingon engem választottak és megkaptam azt a hatalmas bizalmat, hogy mostantól én vezethetem a SzerencseSzombatot mint az egyik műsorvezető.

Mit szeretsz a műsorvezetésben?

Szerintem ez a szakma azért jó, mert rögtön látszik, hogy van-e hozzá tehetséged vagy sem. Nagyon gyors műfaj, azonnal kiderül, hogy ha nem vagy elég reaktív, hiszen sok adás élőben megy. Nagyon jó érzés, hogy hamar belerázódtam ebbe a szerepbe, mert akinek nem komfortos, óriási stressz nehezedhet rá.

Mit szólt a közönséged ahhoz, amikor először láthattak viszont a képernyőn, mint műsorvezető?

Érdekes, de sokan azt mondták, hogy egyáltalán nem lepte meg őket a helyzet. Korábban már kacérkodtam ezzel, voltam többször is egy-egy műsorban társműsorvezető. Mindig kihasználtam az olyan alkalmakat, amikor valaki egy ilyen felkéréssel bízott meg. Sok pozitív visszajelzést kaptam, ami megnyugtató volt. Az elején voltak, akik azzal riogattak, hogy azt fogják hinni az emberek, hogy abbahagytam az éneklést és innentől kezdve csak tévézéssel foglalkozom, de szerencsére nem így lett. A kettőt párhuzamosan csinálom, ami egy jó egyensúlyt teremtett számomra. Jó érzés volt az is, amikor pályatársaim jöttek hozzám interjúra és rácsodálkoztak, hogy én ezt is csinálom? De szerencsére ők is csak biztattak, hogy csak így tovább.

Hogyan választottak ki erre a feladatra?

Behívtak egy castingra, ahol próbafelvételeken kellett bizonyítanom.Szerencsére megugrottam a dolgot. Azt tapasztalom, hogy már sem a szakma, sem a rajongók nem úgy tekintenek rám, mint énekesnő, hanem mint énekesnő és műsorvezető.

Bár pályát nem módosítottál, adódik a kérdés, hogy miért érezted úgy, hogy a műsorvezetésben is kipróbáld magad? Már több évtizede énekelsz, érthető lenne, ha úgy éreznéd, kiégtél ebben...

Egyetlen egyszer éreztem azt, hogy új impulzusra vágyom. Olyan hét évvel ezelőtt, 25 éves koromban kissé megrekedve éreztem magam. Ez az a kor, amikor a legtöbben kijönnek az egyetemről és elkezdenek dolgozni. Volt nekem egy elgondolkodós időszak, de vettem egy levegőt és mindent csináltam tovább. A műsorvezetés nagyon jókor jött, koncentráltabb és összeszedettebb lettem. Sokkal lazább lettem, nem izgulom halálra magamat. Van feladatom, van felelősség, az egyik munka pedig hozta a másikat.

A családod hogy fogadta, hogy új területen bontogatod a szárnyaidat?

Apukám nagyon örült neki, hogy kipróbáltam magamat ebben. Mindig nézi, ha épp képernyőn vagyok. Az is feltűnt neki, amikor elkezdtem beszédtanárhoz járni. Emlékszem, miután lement az első adásom lelkendezve hívta fel a nővéremet és nagyon megdicsért neki. De vicces volt, mert nekem elfelejtett telefonálni. (nevet) Végül én csörgettem meg őt, de kiderült, hogy csak nem akart zavarni. A párom az első élő SzerencseSzombat alatt is végig velem volt, és sokat segített a felkészülésben is. Hetek óta segít nekem a forgatásokban, sőt együtt megcsináltuk az első szobakoncertemet is, ami azóta már felkerült a YouTube-ra is.

A médiában nagy megtiszteltetésnek számít, ha valakit egy show háziasszonyának választanak ki. Nem volt gondod abból, hogy téged alapvetően a művészneveden ismert meg a közönség?

Sokáig gondolkodtam ezen, de talán túl misztifikáltam. Azt gondolom, hogy ebbe a műfajba belefér a művésznév és úgy összenőttem már vele, hogy nem is szívesen válnék meg tőle. Volt egy nyereményjáték nem régen a Facebookon, amiben az volt a kérdés, hogy mi a polgári nevem és meglepetésemre nagyon sokan tudták, hogy Korsós Juditnak hívnak. A nagyszüleim jó néhány évvel ezelőtt kifotózták egy keresztrejtvény egyik feladványát, ahol egyébként pont az én valódi nevem volt a megfejtés, azon jót nevetett az egész család! (nevet) Egyébként a műsor készítői felől sem volt kérés, hogy ne Lolaként szerepeljek.

A zenei téren mit várhatunk tőled? Túl vagy már sok stílusváltáson, kezdetben ártatlan lolita votál, könnyedebb dalokkal, volt rockosabb külsőd és hangzásod, elektronikus zenével is megpróbálkoztál, de megismerhettük a dögösebb énedet is. Milyen a 2020-as Lola?

Tavaly év végén jelentkeztem utoljára önálló dallal, de valóban, a karrierem során minden évben hagytam valamit a zenei életben. Természetesen a karantén rám is hat, azt vettem észre, hogy sokkal közvetlenebb lettem másokkal, ami korábban nem volt rám jellemző. Szerintem most, hogy elzárva élünk, sokakra igaz lett ez. Mi, előadók olyan dolgokat csinálunk, amit korábban nem biztos, hogy megtettünk volna, például a saját otthonunkból énekelünk, ezáltal megmutatjuk a legintimebb közegünket. Jól érzem magam attól, hogy én is bevállalósabb lettem ilyen téren és ez biztosan a dalaimon is érződni fognak majd. Nagyon hiányzik a közönségem, de a tévés munkám sokat segít abban, hogy ne hagyjam el magam ebben a helyzetben.

Ti mivel töltitek a karantént?

Sem én, sem a párom nem vagyunk egy helyben ülős típusok, de alkalmazkodtunk az új játékszabályokhoz. Rengeteget járunk biciklizni és újabban sok időt töltök a konyhában is, amit nagyon élvezek. Próbálunk produktívak lenni, az M2 Petőfi TV-nek és a saját oldalamnak is forgatunk, videókat készítünk és tervezgetünk. Énekelek, mostantól a SzerencseSzombatba is járok, ami rengeteg felkészülést igényel, tanulom a szabályokat és adásmenetet olvasok. A művészvilágban sokan örülnek annak, hogy végre kicsit hátradőlhetnek, de szerintem nem ideális ez az állapot. Nekem hiányérzetem van. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ha visszaáll a régi rend, ez a sok otthon töltött hét majd más színezetet kap és bízom abban, hogy mindenki ráébred, hogy igenis kellenek olyan napok, amikor csak szimplán otthon vagyunk és annak örülünk, hogy mondjuk szépen sikerült megsütni egy süteményt.

Milyen a viszonyod a szerencsejátékokkal? Szoktál lottózni?

Gyakran szoktam lottózni, mióta az eszemet a tudom a családom is játszik, néha kisebb összegeket nyertünk. Szeretem próbára tenni a szerencsémet, és az élet többi területén sem kerül el a szerencse. Fix számaim nincsenek, impulzus lottozó vagyok.

Leadfotó és fotók: SzerencsSzombat

Oldalak

Szólj hozzá Te is!