Sztárok

„Talán mindig is tudtam, csak nem mertem kimondani" - Meglepő titok derült ki a magyar énekesnőről: ebben a foglalkozásban is el tudná képzelni magát

Mindössze 10 évesen robbant be a köztudatba a magyar énekesnő, Korsós Judit, művésznevén Lola. Az előadónő az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi nemzeti döntőjén lopta be magát először a rajongók szívébe a Szerelem című dalával, azóta pedig töretlen sikernek örvend - ám sokan nem tudják Loláról, hogy az éneklésen kívül máshoz is van tehetsége.

Az iskolában kezdődött minden

Lola hétévés kora óta foglalkozik zenével, ám mindemellett egy teljesen más területettel is megismerkedett, ugyanis a gimnáziumi évei alatt angol-informatikát tanult - sőt, annyira elsajátította a szakterületet, hogy mind a mai napig jártas a weboldalak készítésében. Bár tehetségesnek bizonyult, mégsem ezt a karriert választotta, igaz, az az elképzelés sem áll tőle távol, hogy IT területen helyezkedjen el. Ha pedig valamiért így alakulna az élete, biztosan a weboldalak tervezése felé indulna el.

Az, hogy milyen informatikai irány áll hozzá a legközelebb, egy, az itmap.hu-n elvégzett teszt alapján derült ki számára. Az eredmény pedig - bevallása szerint - meglepően pontos lett.

„Kiderült rólam, amit talán mindig is tudtam, csak nem mertem kimondani. Szeretek közösségben dolgozni, ahol fontos vagyok, ahol szavam van. Erős vagyok a vezetői szerepekben, ugyanakkor az élet azon területein, ahol le kell ülni és tíz percnél tovább kell koncentrálni, ott vannak hiányosságaim” - fogalmazott Lola. Iskolás korában a családjával még az informatikát képzelték el hozzá a jövőben, ám végül csak az angol maradt meg.

"Az informatika oktatás abból a szempontból viszont nagyon hasznosnak bizonyult, hogy én magam is megkedveltem és megtanultam számos elemét. Azóta is tudok például alapszintű weboldalakat készíteni, aminek sokszor hasznát vettem az életben" - tette hozzá Lola, akit a kreatív informatikai megoldások kifejezetten érdekelnek.

Bár eleinte kevésbé vonzották a technikai újítások, mára már nyitottan áll ahhoz, hogy folyamatosan tanulja és használja ezeket - az pedig kifejezetten lenyűgözi, hogy a családja legkisebb tagjai számára már abszolút magától értedőek ezek.

"Van egy természetes vonzódás bennük a technológia iránt, emiatt azt gondolom, sokkal több mindenre lesznek képesek. Belőlük lehet akár egy nagyon jó programozó, arra mindig szükség lesz” – magyarázta az előadónő.

Fotó: Sárosi Zoltán

A csinos énekesnőt az utóbbi években egyre többet láthattuk a képernyőn, de kivételesen nem a videóklipjei miatt, hanem mert bemutatkozott, mint műsorvezető.

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.