Liu Shaolin Sándorék napokon belül bizonyíthatnak az Európa-bajnokságon - a győzelemre hajtanak

A magyar válogatott tagjaként Liu Shaolin Sándor hamarosan részt vesz a rövid pályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon. A január 22-én kezdődő nemzetközi versenyen a kontinens legjobbjai közel egy éves szünet után mérhetik össze erejüket.

Régóta nem bizonyíthatott

Liu Shaolin Sándor azt mondta, már repülőre ülni is furcsa lesz, a versenyzésről nem is beszélve, hiszen a tavaly márciusban törölt szöuli világbajnokság óta nem bizonyíthattak. „Bízunk benne, hogy rendben lesz a verseny, nem fogják lefújni, mert szavakkal leírhatatlan, hogy mennyire vágyunk már rá” – árulta el.

„Keményen edzettünk az elmúlt időben, még ha értelemszerűen annyira keményen nem is tudtunk, mint egy versenyszezonban. Az év általában Salt Lake Cityben vagy Calgaryban szokott kezdődni, mindkettő magaslat, minden versenyző szenved a levegővétellel, mert megterheli a tüdőt. Eddig ilyen körülményeket nem tudtunk teremteni, hiszen edzésen odafigyelünk a légzésre. Viszont most éppen zajlanak az Eb előtti tesztversenyek, és kezdjük hasonlóan érezni magunkat, mint a futamok során, ami pozitív jel, mert valamilyen szinten felkészít az éles versenyekre, nem az Eb-n fog előjönni ez a probléma. Az idők alapján ráadásul jó formában vagyunk, ami Gdanskban remélhetőleg csak még jobb lesz” - hangsúlyozta a Red Bull sportolója.

Bár az esélylatolgatás ilyen körülmények között elég nehéz, a fiatal sportoló megerősítette, idén is a győzelemre hajtanak öccsével. „A helyszínen a verseny előtti napokon már a mentális ráhangolódás lesz a program, illetve gyorsabb körökkel próbáljuk meg felébreszteni a testünket, visszahozni a versenyrutint. Jól lesz látni a versenytársakat, az ellenfeleket, a barátokat. Tényleg annyira izgatott vagyok, mint kissrác koromban. Emlékszem, amikor nagyon fiatalon már két-három nappal a versenyek előtt összepakoltam, alig vártam, hogy induljunk már. Aztán az olimpia után már lazábbra vettem, néhány órával indulás előtt pakoltam be. Most viszont megint azt érzem, hogy már pakolnék, mennék, ott lennék, versenyeznék...” - fejezte be.

Fotó, leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak