Sztárok

Elképesztő, mennyire megváltozott a plasztikától a Bajos csajok sztárja: Lindsay Lohan már csak árnyéka egykori önmagának – fotók

Lindsay Lohan a kétezres évek egyik lenépszerűbb színésznője, s egyben legnagyobb botrányhősnője volt. Karrierje azonban mélypontra került, ráadásul a rengeteg plasztikai beavatkozástól felismerhetetlenné vált az arca.

Átesett a ló túloldalára

Lindsay Lohan mindössze három esztendős volt, amikor elkezdett modellkedni, pár évvel később pedig a filmipar is felfigyelt rá. Még mindig csak zsenge kamaszlány volt, amikor debütált a Disney gyártásában készült Apád-anyád idejöjjön! című vígjátékban, melyben óriási sikert aratott, ahogyan a Bajos csajok, a Nem férek a bőrödbe, valamint a Kicsi kocsi – Tele a tank névre keresztelt filmekben is. 2007-ben azonban közel sem a színészi tehetségével vonta magára a figyelmet: próbaidő alá helyezték, mert ittasan vezetett, és kétszer is balesetet okozott – ezt követően elvonókúrára küldték, ami viszont nem tett jót az imidzsének, a karrierje pedig megfeneklett. S bár korábban többször is megválasztották a világ legszebb és legszexisebb színésznőjének, ő valamiért sosem tudott megbékélni a külsejével. Az elmúlt 10 évben számtalan alkalommal feküdt kés alá, egykori természetes szépségéből pedig fokozatosan egyre többet vesztett. Idővel teljesen eldeformálódott az arca, és nyugodtan kimondhatjuk: mára semmi sem emlékeztet arra a bájos lányra, aki egykor volt. Galériánkban megmutatjuk, milyen döbbenetes átalakuláson ment keresztül a színésznő:

Pályafutását a Calvin Klein és az Abercrombie & Fitch megbízásából kezdte, akkoriban ő volt az egyik legfoglalkoztatottabb gyerekmodell. Vörös tincsei és szeplői miatt igazi különlegességnek számított, hiszen a legtöbb gyerekmodell mind szőke hajú volt.
Kattints a további képekért!

Stockard Channing a Grease egykori Rizzójaként vonult be a köztudatba, az idő múlásával azonban nem tudott megbirkózni, mostanra pedig szinte felismerhetetlenné vált a rengeteg plasztikától.

Leadfotó: CBS via Getty Images

Oldalak

Sztárok
Egészség
Bár mindannyian tudjuk, hogy a gyümölcsök nagyon egészségesek, valójában több tévhit kering a fogyasztásukkal kapcsolatban, mint gondolnád.
Lifestyle
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a rántott camembert az az étel, amit kivétel nélkül mindenki szívesen fogyaszt – elkészíteni azonban már jóval kevesebben szeretik, hiszen igencsak macerás folyamat...
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!