Kulcsár Edina és párja a terhességről: "Egy évig próbálkoztunk!"

Így derült ki, hogy tényleg várandós
"Mondták, hogy gondolkozzunk el a beültetésen. Akkor így elszállt a remény. Vagy azt nem is mondom, hogy elszállt, mert továbbra is ott volt, mert mentünk volna és csináltuk volna. Nem számítottunk arra, hogy novemberben megkapjuk ezt a diagnózist, majd két hónapra rá kiderül, hogy mégiscsak természetes úton sikerült. Hogy hogy jöttem rá? Igazából a melleim nagyon-nagyon érzékenyek voltak. Vártam, hogy megjöjjön a havi és nem jött. Akkor csináltam egy tesztet, ami nagyon halványan kimutatta. Mondtam, ez biztosan nem jó, aznap szerintem még csináltam 9-et" - mesélte el őszintén a műsorban Edina.
"Nagyon vártuk, nagyon szerettük volna, és nagyon szerettük volna, ha így jön össze. Több mint egy évig próbálkoztunk, de eredménytelenül. Akkor sem lett volna semmi, ha mondjuk lombikprogrammal születik meg a csöppség" - vette át a szót Csuti. Kulcsár Edina egyébként szerencsés, bár már a harmadik hónapban van, nem kínozzák rosszullétek. Csupán annyit vett észre, hogy sokkal több alvásra van szüksége, illetve hihetetlenül kívánja a céklát.































