Romokban Kulcsár Edina házassága: fájdalmas magánéleti titkairól vallott az egykori szépségkirálynő és Csuti

Kulcsár Edina és férje, Csuti a Nyerő Páros című valóságshowban vallották be, hogy bizony kapcsolatuk nem éppen felhőtlen mostanság.

A mintacsalád - vagy mégsem?

Szabó-Kulcsár Edina, az egykori szépségkirálynő és modell, illetve férje, Szabó András (Csuti) házassága látszólag tökéletesnek tűnik: Instagram-képeik alapján hosszú évek után is dúl köztük a szerelem, amit megkoronázott két gyermekük, Medox és Nina érkezése is. A pár rendszeresen megosztja követőikkel, hogyan zajlanak a mindennapjaik négyesben, rajongóik pedig imádják, amikor Edina vagy épp Csuti bepillantást enged magánéletük mélységeibe is, valamint azt, ha Medox és Nina feltűnik egy-egy Insta-sztoriban. Eddig tehát nagyon úgy tűnt, hogy minden rendben a házaspár háza táján, hiszen a végletekig kiálltak egymás mellett és védték a másikat, például legutóbb a csúnya pereskedésük során, most azonban úgy fest, mégsem tökéletes köztük minden – házasságuk ugyanis zátonyra futott, amiről az RTL Klub műsorában vallottak őszintén.

A Tibi atya blog már többször is élesen bírálta Kulcsár Edina és Csuti Instagramon folytatott tevékenységét: az érintett felek először csak üzengettek egymásnak, a dolog vége azonban az lett, hogy a házaspár jogi útra terelte az ügyet. Tibi atya ministránsa másodfokon is elveszítette a pert Edina és Csuti ellen, ám a dolognak óriási sajtóvisszhangja lett.
Kattints a további képekért!

Csonka András édesapja nyomdokait követve lett színész, de gyerekkorában felmerült benne, hogy édesanyja szakmáját követi. Az 56 éves színész sok technikai újdonságot tanul meg még ma is, mindezt azért, mert fontosnak tartja, hogy a fiatalabb generációval is megtalálja a közös hangot. Andrást megdöbbentette, hogy milyen mélyre lehet ásni egy személyiség elemzés során. Ez akkor tudatosult benne, amikor kitöltötte a „Milyen informatikai szakma illene hozzád?” tesztet, aminek eredménye pontos leírása önmagának.

Leadfotó: TV2/Mokka

Oldalak