Sztárok

Kocsis Lilkó: Nem álarcot mutatok az Exatlonban, hanem a valódi önmagamat - Interjú

Az Exatlon nézőinek egyik női favoritjával készítettünk interjút - exkluzívan, Dominikából.

Egy rátermett táncos szépség

Az Exatlon Hungary című extrém sport reality harmadik évada 2020. december 28-án vette kezdetét a TV2-n. A verseny végén egy női és egy férfi győztest avatnak, és a főnyeremény összdíja az előző évhez hasonlóan, idén is 30 millió forint. A nézők egyik kedvence a női versenyzők között, a Bajnokok csapatában lévő, 23 éves Kocsis Lili, becenevén Lilkó, aki fiatalkora és táncos múltja ellenére számtalan szituációban biztonyította rátermettségét az ügyességi feladatokban.

A fiatal lány hosszasan készült az Exatlonra, amire élete nagy lehetőségeként tekint. Az amazonként küzdő táncos világbajnok már korábbi interjúkban is elmondta, hogy bár nem látszik rajta, imád enni, ha kívánhatna, legszívesebben Bruno Marssal találkozna, Dominikán pedig a szülei és a párja hiányoznak neki a legjobban - de most exkluzív interjúban mesélt bővebben a Femcafe.hu-nak a saját érzéseiről és versenykörülményekről, egyenesen a műsor forgatási helyszínéről. Lilkó azt is megosztotta velünk, hogy szerinte ki a nagy esélyes a fiúk között, majd felfedte, hogy mire költené ő a páratlan nyereményt, ha a végén kikerülne a műsor női bajnokaként.

Fitness Európa-bajnok, tizenháromszoros showtánc világbajnok vagy. Ezek az eredmények nagy kitartásról és teherbírásról árulkodnak. Mindig is a sport állt az életed középpontjában? Miért?

Hétéves koromban kezdtem el a gyerek-fitnesst, bár már előtte is látták a szüleim, hogy mennyire aktív vagyok. A nővérem sportolt, és bármit csinált otthon, én leutánoztam, soha nem tudtam egyhelyben ülni. Zenés, táncos műsorokat adtam mindig a családnak. Korábban többször próbáltak elvinni edzésre, de akkoriban még nem tetszett, hogy egy edző utasításait kell követnem, de hétéves koromra megértem erre. Onnantól kezdve a sport szerelmese lettem, ez töltötte ki minden napomat. Gyakran még vasárnap is voltak edzéseink. Nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy nem adták fel az első próbálkozások után, és végül az életem része lett a sport.

Az Exatlonban mi mozgatott meg a leginkább? Miért vállalkoztál erre az embert próbáló küldetésre?

Amikor a fitnesst abbahagytam, akkor már két éve táncoltam is és az élet döntés elé állított, választanom kellett. Nagy potenciált láttam a táncban, úgy sejtettem, táncosként könnyebb lesz munkát találnom. Ezzel le is zártam a fitness fejezetet az életemben. Jó pár évvel később jött az Exatlon, és úgy voltam vele, hogy egy kihagyhatatlan lehetőség számomra. A szüleim rengeteg áldozatot hoztak, hogy támogassanak, hogy versenyezhessek és a műsor által most megmutathatom – igaz, egy teljesen új terepen -, hogy ez nem volt hiábavaló.

Hogy érzed magad Dominikán? Mit volt a legnehezebb megszokni?

Nagyon féltem attól, hogy nehéz lesz a családom és a szeretteim nélkül, de sokkal jobban bírom, mint gondoltam. Nagyon szeretek itt lenni, szeretem az embereket is, akik körül vesznek. A szakmámban is minden nap egy próbatétel, és itt is minden nap teljesíteni kell. Talán az a legnehezebb, hogy nem tudjuk, mit tartogat számunkra ez a verseny, hogy csak pár nap vagy akár még hónapok vannak számunkra hátra…

A szeretteid hiánya nyomasztó lehet. Mit szoktál tenni, ha rád tör egy honvágyas nap?

Próbálok a jelenlegi helyzetnek, történéseknek százszázalékosan teret adni, és elzárni magamat attól, hogy mi lehet otthon. A jelenben, a pillanatnak élek, de nyilván sokszor az eszembe jutnak a szeretteim, akkor abból merítkezem, amivel elengedtek. Próbálok erős maradni. Tudom, hogy büszkék rám és bárhogyan is térek haza, ők ugyanúgy szeretni fognak.

Franciskával különösen jó a viszonyod, már a show elején összetoltátok az ágyatokat a szálláson. Szerinted egy ilyen jellegű műsorban a szereplők taktikáznak vagy a baráti kapcsolatok valódi érzelmeken alapulnak? Te hogyan éled meg ezt?

Nagyon érdekes, hogy Francival már az első pillanatban mennyire megtaláltuk a közös hangot. A reptéren is úgy jött oda hozzám, hogy kell-e nekem egy anyuka, én pedig elmosolyodtam. Az őszinte és tiszta kapcsolatok híve vagyok, nem tudok jóba lenni valakivel csak azért, mert muszáj, de nagyon örülök annak, hogy Franciban egy nyitott, tisztaszívű barátra leltem, akinek bármit el lehet mondani. Önzetlenül segít, ahogyan én is neki.

Volt a közelmúltban egy kihívás, amikor eltört nálad a mécses. Bár a showműsorok világa nem ismeretlen neked, hiszen a Sztárban Sztárban is táncoltál, mennyire nehéz a kamerák előtt felvállalnod az érzelmeidet? Megszoktad már, hogy minden lépéseteket rögzítik?

Nyilván szokatlan, hogy minden pillanatunkat rögzítik, de én képtelen vagyok megjátszani magamat. Néha utólag elgondolkodtam, hogy lehet, nem kellett volna kimondanom vagy szebben kellett volna tálalnom a mondataim… Ez a része nehéz, hiszen egy ország figyel téged. Aki nem tudta meghazudtolni önmagát, az soha nem is fogja tudni. Viszont nagyon örülök, hogy nem egy álarcot látnak a nézők, amikor eltört a mécses, az is egy őszinte pillanat volt.

Sok férfirajongó vár itthon téged epekedve, de hiába, többször is említetted, hogy itthon vár a párod, Patrik. Még csak 23 éves vagy, biztos vagy abban, hogy ő számodra az igazi? Mit szeretsz benne?

Ez nagyon hízelgő egy nőnek, de a párommal már két éve vagyunk együtt, és ez az időszak csak megerősít abban, hogy mennyire is szeretem őt. Ez a műsor mutatta meg nekem, hogy mennyire önzetlenül szeret engem, mert az első pillanattól kezdve támogat. Ha ő nem buzdít, hogy jöjjek, akkor valószínűleg nem lennék itt, és nagyon hálás vagyok neki, hogy az élet minden területén mellettem áll. Egy ember életében szerintem ez a legfontosabb, hogy szeressen és szeretve legyen, és én ezt mind megkapom. Remélem, ha hazatérek, ő is így fogja látni a dolgokat és minden rendben lesz.

Ha megnyernéd a versenyt, mihez kezdenél utána?

Szerintem mindenki úgy jön ide, hogy szeretné megnyerni a versenyt. Én mindig csak a következő napot szeretném megnyerni, és bízom benne, hogy az majd hozza magával a továbbiakat. Nem gondolkodtam a nyereményen, de az biztos, hogy szeretnék majd egy nagy családi házat, és ez nagy segítség lenne hozzá. A másik nagy álmom, hogy egy fitness egyesületet alapítsak, a műsor már önmagában nagy lehetőség ahhoz, hogy lépjek egyet az álmom felé. A tánc mellett erre időm sem lett volna, de remélem, hogy hamarosan sikerül majd megvalósítanom, úgy, hogy közben a táncot se kelljen abbahagynom.

Ha esetleg nem te nyered meg, akkor szerinted ki a legnagyobb esélyes rá?

Ez egy nagyon hosszútávú verseny, ahol elsődleges a kitartás. Ez itt mindennél fontosabb, az ügyesség vagy a gyorsaság önmagában mit sem ér. Nem tudom, hogy ki lenne a legesélyesebb, de akire én gondoltam, ő már nincs közöttünk, Nagy Danira tippeltem volna a legelején. A sors azonban másképp hozta, de valószínűleg a családjának nagyobb szüksége volt rá otthon. Bálintban is komoly potenciált látok, nagyon ügyes, bár fejben ő is hajlamos szétesni, de szerintem képes arra, hogy ebből mindig kihúzza magát. Viszont nem lesz könnyű dolguk, mert a Bajnok fiúk mindegyike odateszi magát és aki itt van, mindenkiben ott a lehetőség.

Tegyük fel, hogy most kívánhatnál egyet, ami azonnal valóra is válna. Mi lenne az?

Ha egyet kívánhatnék, az az lenne, hogy most azonnal megölelhessem a páromat. A nővérem fiát is szeretném a karjaimban tartani, de lehet, hogy már akkora lesz, mire hazaérek, hogy ő fog engem istápolni - nevet.

A Super TV2 kórházsorozatának legfontosabb, legrégebbi karaktereivel beszélgettünk arról, miért fontos mérföldkő az életükben a telenovella.

Leadfotó és fotók: TV2 / Exatlon

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Áprilisban debütál a Daalarna új kollekciója, amely olyan menyasszonyoknak készült, akik egy igazán egyedi és szemkápráztató ruhában szeretnék kimondani a boldogító igent.
Lifestyle
A Vízöntő élete rövidesen jóra fordul. Napi horoszkóp!
Utazás
A többség ki akarja majd használni a húsvéti hosszú hétvégén kínálkozó jó időt, és biztosan útra fog kelni. Azonban van néhány dolog, amire figyelni kell a közlekedésben!