Nem Kóbor János az egyetlen: egy másik hazai rockikon is az életéért küzd

Súlyos állapotban van

A Hír TV csatornájának Vezércikk című műsorában csütörtök este a koronavírus elleni oltás is felmerült, mint téma, valamint szóba került Kóbor János is. A műsorban az Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter, Bencsik András újságíró és a Nézőpont Intézet alapítója, Mráz Ágoston Sámuel beszélgett.

„Azok közé tartozom, akik tényleg szó szerint imádkoznak Kóbor János életéért, mert Kóbor János, Kóbor Mecky, az Omega énekese nem volt híve, ő úgy gondolta, az immunrendszere elég erős. Elkapta. És most küzd az életéért. Imádkozom, hogy túlélje, azért, mert egy klassz ember, és neki joga volt azt mondani, hogy nem, de életveszélyben forog” – idézte Bencsik szavait az Index. Az újságírót ezen a ponton félbeszakította Ókovács Szilveszter, aki megdöbbentő kijelentést tett: tudomása szerint Kóborhoz hasonlóan nagyon rossz állapotban van egy másik, ugyanilyen korú rockikon is. „Még nem ment ki a neve, és én sem fogom elmondani. Ugyanilyen esetben van, nem olttatta be magát, élet és halál között…” – tette hozzá az Operaház főigazgatója.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Hosszú Katinka legfrissebb Instagram posztjából kiderült, hogy elkapta a koronavírust.

Leadfotó: TV2/Mokka

Oldalak

Lifestyle
Számodra vajon mit tartogatnak a csillagok a következő napokban? Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Fashion&Beauty
Amikor a levelek hullani kezdenek és a levegő hűvösebb lesz, hivatalosan is elérkezik a bekuckózós őszi idő. Habár rengeteg étel létezik, amely tiltólistás a négylábú kedvenceink számára, van néhány...
Sztárok
Harry herceg egy nyilvános eseményen mesélt 7 éves fiáról, Archie-ról, akinek az iskolakezdés nem egészen úgy alakult, ahogyan szerette volna.
Lifestyle
Van, aki soha nem gondolkodott még el azon, melyik csuklójára csatolja fel az óráját, mások viszont tudatosan ragaszkodnak a megszokott oldalukhoz. De vajon puszta kényelemről van szó, vagy a...
Sztárok
A 48 éves Szutida thai királyné nemcsak elbűvölő szépségével és kifinomult öltözködésével hívja fel magára a figyelmet, hanem egészen különleges életútjával is.