Sztárok

Jelentkezett Kerényi Miklós Gábor állítólagos áldozata

Vujity Tvrtko posztja

Tvrtko szerint az adásban emlegetett 13 éves fiú még a tegnap esti Egyenes Beszéd után kereste meg levélben, amelyben leírja: Kerényi "az ellene felhozott vádakra reagálva esztelen hazudozásba és bugyuta magyarázkodásba kezdett", illetve leszögezi, megalázónak tartja, ami vele történt, és semmilyen pedagógiai szándékot nem fedezett fel benne. A folytatásban a teljes poszt olvasható:

"...Jelezni szeretném, hogy sem akkor, sem most semmiféle oktató szándékot nem véltem, nem vélek felfedezni abban, hogy egy gyerekkel elhiteti, szörnyű bűnt követett el és ezért büntetést érdemel, majd levetkőzteti és ráparancsol, hogy hasaljon az íróasztalára. Akkor én csak szégyent, félelmet és amikor teljes erőből megütött a vállfával, szörnyű fájdalmat éreztem. Közös megegyezésről szó sem volt, hiszen én elmondtam, hogy nem érzem magam hibásnak, bűnösnek meg főleg nem..."

Kedves Barátaim!

Oldalam most híroldallá alakul át. Tegnap az Egyenes Beszédben, Rónai Egon mikrofonja előtt megszólalt az Operettszínház súlyos bűnökkel megvádolt egykori igazgatója és rendezője, Kerényi Miklós Gábor. Az élő adás után -még tegnap éjszaka- megkeresett az az egykori 13 éves fiú -ma már felnőtt, családos ember- akiről az adásban szó volt. Korábban nem ismertem őt, elmondása szerint azért keresett meg, mert tisztel és bízik bennem. Ez utóbbit tisztelettel köszönöm!

A férfi egy levéllel keresett meg, majd később hosszan beszéltünk. Nem akar a sajtó nyilvánossága elé állni, nem akar szerepelni, ugyanakkor - ahogy azt korábban is hangsúlyozta- áll bármilyen bírósági eljárás elé. Nekem címzett levelét - kérésére és engedélyével- most változtatás nélkül adom közre.

Vujity Tvrtko

"Tisztelt szerkesztő úr!

Kerényi Miklós Gábor az ellene felhozott vádakra reagálva esztelen hazudozásba és bugyuta magyarázkodásba kezdett Az én esetemre reagálva- amely a 1993-94 es színházi évadban az Operaházban történt-először azt állította, hogy több mint 40 éve nem dolgozott gyerekszereplőkkel- számomra ez nagyon furcsa, hiszen Lőrinczy György a vele készített riportban azt állítja, hallott egy Kerényi Miklós Gáborról rebesgetett gyermekmolesztálási ügyről, de ez Kerényi Miklós Gábor egyik erkölcsi bizonyítványában sem szerepel- majd másnap elismerte,hogy történhetett ilyen valami, de ez közös megegyezés alapján, oktató szándékkal történt.

Rossz pedagógiai módszert választott –állítja,de egy gyerek megfélemlítése, megalázása,elfenekelése nem pedagógia,hanem perverzió. Jelezni szeretném, hogy sem akkor, sem most semmiféle oktató szándékot nem véltem, nem vélek felfedezni abban, hogy egy gyerekkel elhiteti, szörnyű bűnt követett el és ezért büntetést érdemel, majd levetkőzteti és ráparancsol, hogy hasaljon az íróasztalára. Akkor én csak szégyent, félelmet és amikor teljes erőből megütött a vállfával, szörnyű fájdalmat éreztem. Közös megegyezésről szó sem volt, hiszen én elmondtam, hogy nem érzem magam hibásnak, bűnösnek meg főleg nem. Az a lelki nyomás, terror amit verbálisan rám zúdított, bénító volt. Nem tudom megítélni, hogy az ő agyában hol húzódnak a határok, de számomra legalábbis betegesnek, perverznek tűnik, feketepedagógia. Akkor csak félelmet éreztem, de felnőtt fejjel már egyértelmű volt a szexuális töltet akkori megléte. Amit tett nem pedagógia, nem művészet, ez veszélyeztetés, bántalmazás, ez abúzus. Nem érdemes, sőt gusztustalan ismert művészek, pedagógusok mögé bújni.

A hvg. hírportál nov. kilencedikén reggel megjelent cikkének alcíme: Kerényi Miklós Gábor elismerte, valóban elfenekelhetett egy 13 éves gyereket, ami szerinte pedagógiai hiba volt. Ehhez képest tegnap este Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában már mindent tagadott. Kero azt nyilatkozta, hogy szeretne szemtől szembe leülni velem, velünk és, hogy térden állva kérne bocsánatot… ettől eltekintek, hiszen mások megalázása számomra sem örömöt, sem élvezetet nem okoz, de szemtől szemben találkozhatunk,beszélhetünk erre lehetősége van…a bíróságon.

Az akkor 13 éves áldozat"

Forrás: Facebook/Vujity Tvrtko

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...
Fashion&Beauty
Áprilisban debütál a Daalarna új kollekciója, amely olyan menyasszonyoknak készült, akik egy igazán egyedi és szemkápráztató ruhában szeretnék kimondani a boldogító igent.
Lifestyle
A Vízöntő élete rövidesen jóra fordul. Napi horoszkóp!