Sztárok

Kate Winslet 21 éves lánya színészi babérokra tör: anyja oldalán kapott szerepet egy filmben

Kate Winslet elsőszülött lánya már nem teljesen kezdő, ami a színészetet illeti, főszerepet is kapott már, illetve édasanyja oldalán is játszott már korábban. Most egy tévéfilmben szerepel majd együtt a Titanic Oscar-díjas színésznője és Mia Threapleton.

Ő Kate Winslet színésznő lánya

Kate Winslet első házasságát 1998-ban kötötte Jim Threapleton rendezővel, 2000-ben pedig megszületett közös gyermekük, aki a Mia Honey nevet kapta. Noha a színésznő 2001-es válásukat követően két későbbi házasságából két további gyermeknek adott életet, saját bevallása szerint ez a kissé szokatlan családmodell sosem befolyásolta túlságosan az életüket, számára mindig a gyermekei voltak a legfontosabbak.

Mia időközben 21 éves lett, és már egy ideje eldöntötte, hogy ő is színésznő szeretne lenni. Első kisebb szerepét a 2014-es A virág románca című filmben kapta, amiben édesanyja alakította a főszerepet. 2020-ban már ő került az előtérbe, amikor a Shadows című kis költségvetésű thrillerben kapott fontos szerepet. A Daily Mail arról ír, hogy az igazi kiugrási lehetőség most érkezett el számára. Mia és Kate Winslet együtt fognak szerepelni az I Am című elismert drámasorozat új évadában, melynek minden része egy-egy egészestés filmnek felel meg. Az anya-lánya páros a női sorsokat bemutató antológia első epizódjában fog feltűnni. Dominic Savage készítő elmondta, a széria összes részét a főszereplőkkel együttműködve dolgozták ki, a sztori pedig személyes elemeket is tartalmaz.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Hosszú idő után visszatér Európába a sussexi pár, de az utazás célja nem a családlátogatás lesz. Persze, összeköthetnék a hasznost a kellemessel, és felköszönthetnék a királynőt a születésnapján, de úgy tűnik, Harry herceg és Meghan Markle a megalkuvás helyett inkább továbbra is az áldozatszerepben tetszelegnek.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Egészség
A vércsoport olyan biológiai tulajdonság, amelyet a születésünk pillanatában kapunk, és amely egész életünkben velünk marad, és akár a szívünkre is hatással lehet.
Lifestyle
Egy inspiráló beszélgetés vagy új kapcsolat további lendületet adhat a Halaknak. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Egy születésnapi zsúron döbbent rá az egyik édesanya, hogy barátnője lánya kísértetiesen hasonlít rá. A DNS-teszt megrázó igazságot tárt fel: a kórházban véletlenül elcserélték a két csecsemőt.
Lifestyle
A Ráknál olyan helyzet alakulhat ki, ahol választania kell aközött, amit szeretne, és amit helyesnek érez. Olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gal Gadot ismét bebizonyította, hogy a vörös szőnyegen is igazi díva: legutóbbi megjelenésén egy lélegzetelállító estélyivel vonzotta magára az összes tekintetet.
Lifestyle
A Ráknak most érdemes hosszú távú terveket készítenie, mert a tudatos építkezés meghozhatja a gyümölcsét - íme, szeptemberi előrejelzésünk karrier fronton.