Kate Moss és lánya úgy mutatkoztak, mintha ikrek lennének: nehéz eldönteni, melyikük volt a gyönyörűbb

Kate Moss jelenleg 51 esztendős, de ezt egyáltalán nem mondanánk meg róla, sőt: lányával közös fotói alapján elsőre azt tippelnénk, hogy valójában a 22 éves Lila ikertestvére.

Nem esett messze az alma a fájától

Kate Moss a debütálása óta a divat egyik legmeghatározóbb alakja, aki a '90-es években forradalmasította a modellipart, ráadásul az évtizedek során nem csupán sikeres manökenként, hanem üzletasszonyként is bizonyított – saját, a nevével fémjelzett ügynökséget alapított, amellyel újabb és újabb tehetségeket fedez fel, valamint menedzsel a csillogás felé vezető úton. Egyetlen gyermeke, Lila szintén ezen a pályán kezdett karriert építeni, fiatal kora ellenére pedig máris olyan népszerűségnek örvend, mint édesanyja az ő korában – a 22 éves szépség egyre több neves divatmárka kampányában szerepel, emellett a kifutón is rendszeresen látható. A csodás anya-lánya páros a napokban a londoni fashion weeken mutatkozott együtt, Donna Karan 2025-ös tavaszi kollekciójának bemutatója után pedig egy exkluzív vacsorán vettek részt, melyen lenyűgöző fotó készült róluk; galériánkban megmutatjuk, milyen óriási köztük a hasonlóság!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Leadfotó: Stephane Cardinale - Corbis/Corbis via Getty Images

Forrás: Vogue

Oldalak

Lifestyle
A hét során egyre erősebben érzi a Vízöntő, hogy valakinek meg kell törnie ezt a csendet. Végül valószínűleg ő leszel az. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A Bika hajlamos lehet csak a pozitív oldalát látni valakinek vagy valaminek. Olvasd el napi horoszkópodat!
Lifestyle
A statisztikák szerint a házasságok jelentős része válással végződik, ám egy friss kutatás rámutatott az ideális életkorra.
Lifestyle
A nem megfelelően megválasztott mosogatási beállítások jelentősen megdobhatják az áram- és vízszámlát, de még a gépet is károsíthatják.
Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!