Drasztikus lépésre készül Károly: a király nem tűri többé, amit Harry Kamillával művel, ultimátumot adott fiának

Nem vehet majd részt a koronázási ceremónián

III. Károly király koronázási ceremóniáját a tervek szerint 2023. június 3-án fogják megtartani az eddig rendelkezésre álló információk szerint, habár a dátum még változhat, de az szinte biztos, hogy Károly jövő nyáron lesz hivatalosan is király, a ceremónia maga pedig egy óriási eseménynek ígérkezik. Nos, ahogyan azt a Page Six is írja, Károly kész eltiltani Harryt és feleségét, Meghant a koronázástól, ha a herceg támadóan lép fel Kamillával szemben a jövőre megjelenő életrajzi könyvében. „Az egy dolog, hogy Harry állandóan mocskolódik apjával szemben, de Károly azt már nem fogja szó nélkül eltűrni, ha ebbe a herceg Kamillát is belekeveri. Ha a fia arra fogja kényszeríteni őt, hogy válasszon Kamilla és közte, a király biztosan a feleségét fogja választani” – árulta el egy, a palotához közel álló forrás, aki úgy véli, az uralkodó mindennél jobban védi nejét, hiszen belefáradt abba, hogy gyakorlatilag egész életében azon dolgozott, hogy mindenki elfogadja Kamillát, ami a népnek már sikerült is többé-kevésbé, saját fiának azonban nem. Harry és Meghan tehát egyelőre a meghívottak listáján szerepelnek, már ami a koronázási ceremóniát illeti, de Károly kész becsukni előttük az utolsó nyitva hagyott ajtót is, ha a herceg jövő húsvét körül megjelenő könyve árt majd felesége hírnevének.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

John Swannell brit fotós igencsak jártas volt anno a palotában, így közelről is ismeri a királyi család tagjait – bár Meghannal személyesen nem találkozott, megvan a véleménye a hercegnéről…

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lehet a mikrohullámú sütőd tud mindent, de te csak melegítésre használod.
Lifestyle
A tanévkezdés stresszes időszak a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt. A Bethesda Gyermekkórház hasznos útravalóval segít, hogy miként kommunikáljunk gyermekünkkel a sikeres iskolakezdés és a lelki...
Utazás
Azt hihetnénk, hogy az autók ellopása, mint bűnözési forma már kezd kikopni, de egyáltalán nem.
Lifestyle
Ha szőrös vagy tollas kedvencekkel osztod meg az otthonodat, a takarításra bizony nem ugyanazok a szabályok érvényesek, mint alapból. Nagyon nem mindegy ugyanis, milyen tisztítószereket használsz a...
Egészség
Sok diáknak nagyon nehezen megy az átállás, hogy ismét korán fog csörögni az ébresztő.
Lifestyle
A leárazások csábítók, de vannak termékek, amelyeknél a feltűnően alacsony ár gyanús is lehet, nem véletlenül.