Sztárok

Végre tiszta vizet öntött a pohárba a legendás magyar énekesnő: elárulta, mi igaz a válásával kapcsolatos pletykákból

Tényleg válságba jutott Judy házassága? A beszámolók szerint a Groovehouse együttes énekesnője mostanság több olyan bejegyzést is megosztott közösségi oldalán, mely arra enged következtetni, hogy férjével búcsút intettek egymásnak. Egyesek szerint az előadóművész már a karikagyűrűjét sem viseli. De mi igaz a pletykákból?

Árulkodó jelek?

Valóban válságba jutott volna a közkedvelt magyar énekesnő, Judy házassága? A Bors cikke szerint az utóbbi időben az előadóművész számos követője erre a következtetésre jutott, ugyanis Judy több olyan bejegyzést is megosztott közösségi oldalán, melyek az elengedés és a továbblépés fontosságáról szóltak. Sőt, beszélik, hogy a Groovehouse együttes legendás énekesnője az utóbbi időben már a karikagyűrűjét sem viselte. Ezek után teljességgel érthető a rajongók nyugtalansága, hiszen a múltban számos példát láttunk már arra, hogy egy-egy sztárpár kapcsolatának elsivatagosodását, esetleg felbomlását a közösségi médiás felületeiken megjelentetett posztokból is ki lehetett következtetni. De mi a helyzet Judy esetében? A 48 esztendős zenei előadó nem nyilatkozik túl sűrűn a szerelmi életéről, azonban most valószínűleg megelégelte a házasságával kapcsolatos találgatásokat, s úgy érezte, ideje tiszta vizet öntenie a pohárba.

Tényleg véget ért Judy házassága? Lapozd fel galériánkat, és rögtön megtudod!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Az RTL híradósa nem szokott együtt szerepelni gyermekeivel a nyilvánosságban, most viszont elérkezettnek látta az időt, hogy büszkén megmutassa a közönségnek szikrázóan okos, tehetséges csemetéit.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A csalók egyre rafináltabb módszerekkel próbálják megszerezni az emberek banki adatait, és már olyan helyzeteket is kihasználnak, amelyek teljesen hétköznapinak tűnnek. Egy parkolásnál például néhány...
Egészség
Bizonyos készítmények mellett nagyobb odafigyelés szükséges a hőhullámok idején - cikkünkben most eláruljuk, melyek ezek.
Sztárok
George Russell számára az idei nyári szünet nemcsak a Forma–1-es szezon közbeni pihenésről szól: a Mercedes brit sztárja fontos magánéleti mérföldkőhöz érkezett. A versenyző hat év együttjárás után...
Sztárok
A Habsburg család története évszázadokon át összefonódott Európa sorsával, és bár a monarchia ma már a múlté, leszármazottaik továbbra is nagy érdeklődést keltenek. Közéjük tartozik Habsburg Eleonóra...
Lifestyle
A Mérleg a héten közelebb kerülhet annak megértéséhez, hogy miért ismétlődnek bizonyos minták. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A mai nap megmutathatja, hogy a szabadság és az elköteleződés nem feltétlenül zárják ki egymást - olvasd el napi horoszkópod te is!