Két oltás után koronavírusos lett Jordán Tamás: így érzi magát a 78 éves színész

Két oltáson már túl van

Jordán a lapnak elmondta: nem tudja, hol kaphatta el a betegséget, egyszer csak azt vette észre magán, hogy nincs jól. Azonnal felkereste az orvosát, a teszt után pedig egyértelmű volt, hogy a színész megfertőződött a koronavírussal, emiatt két hetes karantén várt rá. „Nem örül az ember, ha ilyen hírt kap, ráadásul meg is rémül, hiszen tudjuk, hogy mennyi emberi életet követelt már ez az átkozott betegség. Én is megijedtem, mert nem tudtam, mi vár rám” – fogalmazott, hozzátéve: bár megijedt, szerencséje volt, ugyanis komolyabb tünetek nélkül megúszta. Sokakkal ellentétben nem volt láza és az ízlelése, valamint a szaglása is megmaradt, sőt, tüdőgyulladás sem alakult ki nála. „Két oltáson már túl vagyok, és örülök, hogy azután kaptam csak el a vírust, mert ennek köszönhetem, hogy nem lett nagy baj. Sajnos, azonban nagyon fáradt, levert vagyok, és ez nem csak a betegség alatt, hanem még most is kitart. Nem érzem magam százszázalékosnak, de talán idővel összeszedem magam” – folytatta Jordán, aki most kezd visszarázódni a hétköznapokba, ám mint fogalmazott, nem megy számára egyszerűen, ugyanis a rengeteg tennivaló ellenére hamar elfárad – egyelőre azonban a gyógyulást helyezi előtérbe, s bízik abban, hogy hamarosan visszanyeri az erejét.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Alig könnyebbülhettek meg az asztmával élők az allergiaszezon végeztével, a koronavírus újbóli terjedésével és az influenzaszeon közeledtével újabb fenyegetéssel kell szembenézniük.

Leadfotó: szinhaz.org

Oldalak

Lifestyle
A Mérlegnek különleges napja lesz: egy családtag vagy közeli barát megnyílhat előtted, és ez közelebb hozhat benneteket egymáshoz. Olvass tovább!
Lifestyle
Felesleges drága csapdákra költened: egy pofonegyszerű, filléres konyhai trükkel kíméletesen, mégis hatékonyan tarthatod távol a kártevőket.
Lifestyle
Az orchidea gondozása sokaknak okoz fejtörést, ezért az interneten újra és újra felbukkannak bizonyos praktikák: az egyik legismertebb módszer a jégkockás trükk, amelyről évek óta megoszlanak a...
Egészség
Természetesen az a jó, ha kiegyensúlyozottan étkezünk, és ha a hús is benne van az étrendünkben.
Lifestyle
A gazdagsághoz tényleg rengeteg tehetség kell, vagy egy jó adag szerencse is?
Lifestyle
A legtöbb gyerek imádja a slime-ot, azaz a nyúlós-nyálas "műtaknyot", amit kedvükre húzhatnak, gyúrhatnak és püfölhetnek. Igen ám, csak mi a helyzet akkor, ha a nagy munkában véletlenül a gyerek...