John Travolta 24 éves lánya az olimpián is elképesztően fest: Ella apjával utazott Párizsba, így mutatnak együtt

Ella Bleu legfőbb célja, hogy énekesnőként ismerje meg őt a világ, ám a fiatal lányt még mindig édesapja hírneve, avagy épp szépsége miatt emlegetik rendszeresen.

Apa-lánya program

John Travolta és Kelly Preston szerelme maga volt a megtestesült hollywoodi álom: a sztárpár nemcsak remekül mutatott egymás mellett, de igazán boldogok is voltak együtt, egészen addig, míg első gyermekük tragikus körülmények között el nem hunyt: Jett 16 évesen egy bahamai vakáció során vesztette életét. Ella Bleu ekkor volt 9 éves, 2010-ben pedig Travolta és Preston ismét gyereket vállaltak, így megszületett Benjamin. A színész azonban imádott feleségét is elvesztette: a gyönyörű Kelly 2020-ban távozott az élők sorából mellrákja miatt, hátrahagyva férjét és két élő gyermekét. Ella azóta felnőtt nővé cseperedett, és egyre jobban hasonlít meseszép édesanyjára, apja legnagyobb örömére. Ők ketten egyébként meglehetősen közeli viszonyt ápolnak egymással, és gyakran közös programokat is csinálnak: a minap például Párizsban jártak az olimpián, ahol Ella mindenkit elkápráztatott szépségével - galériánkban mutatjuk, hogy festett együtt apa és lánya!

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

A görög-dán királyi család egyik tagjáról csak keveset hallani idehaza, pedig a világ többi országába bizony már eljutott kivételes szépségének híre.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Váratlan szituációban találja magát a Rák számára. Napi horoszkóp.
Sztárok
A királyi hölgyek minden megjelenése, valamint színválasztása egy-egy üzenet hordoz, ráadásul nemcsak stílust, hanem személyiséget, magabiztosságot és diplomáciai érzékenységet is közvetítenek.
Lifestyle
A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.
Lifestyle
Tudtad, hogy a háziállatok nemcsak aktívabbá és színesebbé teszik a mindennapjaidat a sétákkal és a játékidővel, hanem időskorban az agyműködésedet is támogatják? Erre világított rá egy új kutatás.
Lifestyle
Nem csak a karrier, a magánéletük szempontjából is katasztrofális hónap vár rájuk.
Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.