Sztárok

Ilyen gyönyörű nő volt John Lennon első felesége: őt szerette az énekes Yoko Ono előtt – fotók

John Lennon egyetemista korában ismerte meg első feleségét, Cynthiát, aki kapcsolatuk ideje alatt végig mindenben támogatta. Közös gyermekük is született, szerelmük azonban végül csúfos véget ért, méghozzá Yoko Ono miatt.

A kezdetektől a Beatles körében volt

Cynthia Powell 1939. szeptember 10-én született Blackpoolban, szülei legkisebb gyermekeként. Tanulmányait csakúgy, mint a Beatles legendás frontembere, John Lennon, a Liverpool College of Artban végezte: a két fiatal az intézmény falain belül ismerkedett össze a kalligráfia osztályban, kapcsolatuk pedig nagyon hamar kibontakozott. Nagy szerelem volt az övék: a csinos, szőke lány mindenben támogatta a tehetséges énekest, jelen volt a Beatles berobbanásakor, és a későbbi megpróbáltatások ellenére is a végsőkig kitartott mellette. Közismert tény, hogy házasságuknak Yoko Ono felbukkanása vetett véget, azt azonban csak kevesen tudják, milyen volt a kapcsolatuk a zárt ajtók mögött. Részletek a galériában!

Egyetemi éveik alatt Cynthia egyszer az iskolában meghallotta, hogy John egy szőke lánynak azzal bókol, hogy úgy néz ki, mint Brigitte Bardot, ezért ő is szőkébbre festette a haját, aminek köszönhetően magára vonta Lennon figyelmét. Bár egész környezete arra intette, hogy a durva, féltékeny, dorbézoló természetű Johnt inkább kerülje, a sikeréhes, de képességeiben akkor még bizonytalan énekesnek szüksége volt a fiatal nő lelki támaszára.
Kattints a további képekért!

Freddie Mercury-ra nagy hatással volt John Lennon személye és munkássága, halála pedig rendkívül felkavarta.

Leadfotó: Michael Putland/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az internetes bűnözők meg tudják lovagolni a különböző csaláshullámokat, hogy be tudjanak húzni a csőbe. Még egy OTP-s bankleállásnál is fokozottan oda kell figyelnünk.
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?