Sztárok

A háború miatt elmarad John Legend budapesti koncertje

A turné Kijevből indult volna, és Lengyelország, továbbá Magyarország érintésével érkezett volna meg Nyugat-Európába, a mostani helyzet azonban nem teszi lehetővé, hogy mindez megvalósuljon.

Minden számítást keresztülhúzott az orosz-ukrán krízis

Elmarad John Legend budapesti koncertje az orosz-ukrán háború miatt - tudta meg a 24.hu. A szervezők hétfő délután e-mailben értesítették mindazokat, akik már megvásárolták a jegyüket az eseményre, hogy a Grammy-, Emmy-, Tony- és Oscar-díjas világsztár nyár elejére tervezett koncertjére nem fog sor kerülni, valamint azt is hozzátették, hogy meghiúsul a teljes európai turné egy bizonyos része is.

A szomorú fejleményt részletező levélben a szervezők azt is megemlítik, hogy mindennek oka a február végén kitört orosz-ukrán háború. John Legend turnéja ugyanis Kijevben vette volna kezdetét, majd innen indult volna Lengyelország, továbbá Magyarország érintésével Nyugat-Európa felé, viszont a háborús krízis miatt lehetetlenné vált az eredeti tervek megvalósítása. Több európai koncertet is lemondtak, azaz nemcsak a budapesti esemény hiúsul meg. A szervezők arról is szót ejtettek, hogy a már megváltott jegyeket a vásárlás helyén lehet visszaváltani.

A 43 esztendős John Legend már egészen gyermekkorától fogva a zene szerelmese, hiszen négyéves korától fogva zongorázott, hatévesen pedig a templomi kórus tagja lett. Ma keresett színész, énekes és zongorista, számos stúdió- és koncertalbuma, kis- és középlemeze jelent meg, és olyan híres hollywoodi filmekben bukkant fel, mint például a 2016-os Kaliforniai álom Emma Stone és Ryan Gosling főszereplésével.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: Joe Scarnici / Getty Images

A Red Hot Chili Peppers rég várt lemeze már teljes hosszában hallgatható, ráadásul az együttes legkatartikusabb szerzeménye egy extra klipet is kapott. Ne hagyd ki!

Leadfotó: Joe Scarnici / Getty Images

Oldalak

Sztárok
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...
Lifestyle
Gondoltad volna? Nem kell drága vegyszerekhez nyúlni, ha rozsdafoltot találsz a lakásban – a megoldás lehet, hogy már most is ott lapul a konyhádban.
Utazás
Egyre több nő dönt úgy, hogy kísérő nélkül fedezi fel a világot, a legfrissebb nemzetközi rangsor szerint pedig kontinensünk északi és központi országai nyújtják ehhez a legbiztonságosabb és...
Sztárok
Nyolc hónapnyi együttélés után teljesen elhidegült egymástól Stohl András és Kiss Kriszta; A Nagy Ő egykori győztesét rendkívül váratlanul érte és mélyen bántja a színész határozott, teljes...