Sztárok

Joe Biden elképesztően jóképű volt régen: így festett az Egyesült Államok elnöke fiatalon – fotók

Egy éve, hogy Joe Biden átvette az Egyesült Államok vezetését Donald Trumptól, ezzel ő lett az ország történetének legidősebben hivatalba lépő elnöke. Biden már hosszú évtizedek óta mozog a politikai szférában, ám azt csak kevesen tudják róla, hogy fiatalon milyen jóképű volt.

Tavaly óta elnök

Joe Bident 2021. január 20-án iktatták be az Amerikai Egyesült Államok 46. elnökének: a ceremóniára ünnepélyes, ám meglehetősen rendhagyó körülmények között került sor a koronavírus-járvány miatt, az amerikaiak pedig nem követhették élőben, csupán a televízió közvetítette az eseményeket. Azóta nap mint nap találkozunk az elnök intézkedéseivel kapcsolatos tájékoztatásokkal, ám – ahogyan az minden más világvezető esetében is lenni szokott – a magánéletéről, valamint a valódi személyiségéről vajmi keveset lehet tudni. A 79 éves demokrata múltja nagy médiafigyelmet kapott a beiktatását megelőző időszakban, ráadásul akkoriban robbant bombaként az interneten az a régen látott fotó is, amely 1968-ban készült róla. Az ominózus felvételt látva sokan felkapták a fejüket és elképedtek, hogy milyen sármos fiatalember volt Biden a húszas, harmincas, valamint a negyvenes éveiben. Galériánkban most mi is megmutatjuk, hogyan festett az Egyesült Államok vezetője fiatalon:

Biden fiatalon imádott sportolni, s ez meg is látszott rajta. A claymonti Archmere Középiskolában halfback és wide receiver poziciókban játszott az iskolai amerikaifutball-csapatban, kimagasló teljesítménnyel, emellett pedig baseballozott is.
Kattints a további képekért!

Fogadjunk, hogy te sem ismernéd fel ezeken a fotókon az orosz elnököt, ha nem tudnád, hogy róla van szó!

Leadfotó: Megan Varner/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...