Elképesztő, hogyan fest 62 évesen Jodie Foster: a színésznő kirobbanóbb formában van, mint valaha

Nyolc perces álló ovációval ünnepelték Jodie Fostert és Rebecca Zlotowskit a Cannes-i Filmfesztiválon a Vie Privée premierjén, ahol a 62 éves színésznő külsejével is nagy szenzációt okozott.

Inspiráló jelenség

Mire 12 évesen megkapta a Taxisofőr című kultikus filmben alakított szerepét, Jodie Foster már több moziban is feltűnt, napjainkra pedig az egyik legnagyobb hollywoodi ikonnak mondhatja magát – többek között olyan kasszasikerek fűződnek a nevéhez, mint A bárányok hallgatnak, a Pánikszoba vagy épp a Hosszú jegyesség. S noha a közelmúltban hosszú időre visszavonult a hivatásától, mostanában ismét aktívan jelen van a szakmában: 2023-ban Oscar-jelölést kapott a Nyad című filmben nyújtott mellékszerepéért, 2024-ben pedig Emmy-díjat nyert a True Detective: Night Country sorozatban játszott nyomozói karakteréért. Ráadásul rendszeres visszatérő vendég Cannes-ban: 2021-ben tiszteletbeli Arany Pálmát vehetett át, és több filmje is itt debütált, köztük a George Clooney-val és Julia Robertsszel közös Pénzes cápa, valamint a Mel Gibson főszereplésével készült A hódkóros, amelyet ő maga rendezett. Nem meglepő módon idén is tiszteletét tette a rangos eseményen, ahol mindenki megcsodálhatta, hogy a hatodik X felett is pont olyan remek formában van, mint fiatalabb korában; a folytatásért kattints a galériára!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Getty Images

Forrás: Variety

Oldalak

Sztárok
Tíz együtt töltött év és öt gyermek felnevelése után hivatalosan is összekötötte az életét a világhírű futballista és modell kedvese.
Lifestyle
Az egyik olvasónk már régóta így veszi az iskolatáskát, és a barátai is elkezdték használni a módszerét.
Egészség
A szemünket tényleg képesek vagyunk alaposan elhanyagolni, pedig nagyon fontos érzékszervről van szó.
Lifestyle
Több csillagjegy életében is új fejezet kezdődik a mai nappal - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
Természetesen lesz majd teljes napfogyatkozás is Magyarországon, viszont nem a közeljövőben.
Lifestyle
Vannak olyan ételek, amiket még fedővel együtt sem kellene a mikróba tenni, mert szabályosan szétrobbanhatnak.